Blog
Ma , csak mert jól esett, bütykölni támadt kedvem. Első kőrben a befagyó kézifék problémát orvosoltam egy a Wartburg kézifékhez kapható porvédővel. Mert ahhoz kapható :-(
Porvédő
A könyöklő alatti lyukon meglazítottam a kézifék bowden csavarját és kiakasztottam a végeket a nyeregnél, majd mivel hosszúnak bizonyult a tutti porvédő, lerövidítettem a vékony részétől három és fél bordára. A bowden végét áterőltettem rajta, telepakoltam zsírral. A régi gumimaradék eltávolítása után láthatóvá válik a bowdenházon egy horony, ahova be lehet gyorskötőzni az új gumit. A gumi végével hasonlóképpen kell eljárni és rászorítani a bowdenre.





Hófehér novemberben betöltötte az első életévét. Annak ellenére, hogy az autó még bőven ráérősnek ítélte az olajcserét (11.542 km az eddig közösen megtett út), gondoltam, azért egy évben egyszer neki is jár a szerviz. Olaj, olajszűrő, levegőszűrő és pollenszűrő csere történt. Az eddigi tapasztalat alapján újabb egy év gondtalan autózás következik. :-)
Igazából se tuning, se extra. Lényegében csak egy darab műanyagról van szó, ami szerintem nem haszontalan. Szülőktől kaptam karácsonyra, ma úgy bő fél óra alatt lett felszerelve. Sajnos túlerőben szenvedtem, így eltörtem egy csavarhúzót, de lényegében nem volt túl bonyolult művelet :)

Hátulra Carsign nemesacél keret került ami carbon hatású.
Nagyon jó minőségú kereteket gyártanak valóban.
Tudom ajánlani őket: http://www.carsign.hu


A hideg egy kissé engedett, így pár dolgot sikerült megcsinálni:
1. A héten vettem egy pár LED-es helyzetjelzőt, ma bepróbáltan. A fénye tényleg sokkal fehérebb, de gyengébb is egyben. Mivel csak előre világít, nem tölti ki a lámpát a fénye. Ment vissza a kék búrájú eredeti.
2. Kicseréltem a hűtő feletti műanyag kábelcsatornát.
3. Lecseréltem a légszűrő betétet. Már "kissé" koszos volt.
4. Becsavartan a klímakompresszort tartó konzol hiányzó csavarját.
A kormányszervó olajcseréjét hidegre való tekintettel elhalasztottam...




Csörinél jártunk, sikerült beszereznie pár dolgot:
- először is két küszöböt, eredeti darabot.
- csavarárut a küszöbburkolathoz:
82432125 – 10 db – patent a küszöbbe
14216087 – 12 db – műanyag izé, amibe csavart kell belehajtani
60623856 – 12 db – valami gyűrű a csavaron (összerohadt a csavarokkal)
15688507 – 12 db – csavar
- tartócsavar a klímakompresszorhoz (ezt csak úgy kaptam a ládányi csavarkészletükből)
- műanyag kábelcsatorna a hűtő fölé
- tömítéstartó sín a "B" oszlopra
- dokumentumtartó mappa
- 5l Racing olaj
- olajszűrő
- légszűrő
- szervóolaj
- fékolaj
Úriember árakat nem ír, ezért csak annyit árulok el, hogy a csavaráru a burkolathoz maga kb. 13ezer volt :-))












Ma sikerült beszéltem Bárdóékkal. Két hét múlva lesz idejük a küszöbcserére.
Az alkatrészek – miután Csöri talált és megrendelte - úton vannak, a remény - hogy újra lobogó hajjal száguldunk - újra éled.
Tervbe van még az összes olaj (motor, hidraulika, fék) cseréjére, addig az is meglesz.
Sőt, már tervezzük a nyári utat. Végső cél: Gotthard hágó..
Ma leszedtem a küszöböket védő műanyag burkolatot. Bekövetkezett, amire csak a legvadabb rémálmomban számítottam.
A burkolat belseje tele sós földdel. A korábbi telek sós latyakja itt gyűlt össze, és dolgozott. Nem kicsit.
A jobb oldali küszöb egyértelműen kukás. A külsejéről pikkelyesen jön le a rozsda. A gumidugón benézve a belseje is ilyen. Tehát, átért. A lyukon keresztül jól látni, hogy a belső küszöb ép. Azon rozsdának nincs nyoma.
A bal oldali küszöb csak kívül rozsdás, belül nem. Még menthető lenne, de ha már a másikat cserélni kell ez is cserélve lesz.
Szerencsére színre festeni nem kell, mert a műanyag takarja.
Tud valaki egy jó karosszériást? Valószínűleg Bárdossyékhoz fog kerülni, de előbb küszöböt kell szerezni.








A szokásos téli nézelődés részeként ma megnéztem a gyertyákat.
Az első meglepetés akkor ért, amikor felfedeztem, hogy a gyertyák feletti fedélben a rögzítő csavarok közül több laza, lötyög a fedél.
A második, amikor a termosztát felőli gyertyákat olajban úszva találtam. (Anno Csöri pasztával tette be az általa legjobbnak ítélt tömítést.)
A harmadik, akkor, amikor észrevettem, hogy a szelepfedél több csavarja kézzel tekerhetően laza. Szóval ezért folyt a gyertyához az olaj.
Már csak arra kéne rájönni, hogy mitől lazultak ki a csavarok. Ott voltam, amikor Csöri meghúzta őket... (Lehet, hogy csavarrögzítőt kellene használni?)
Biztos, ami biztos érzéssel utána húztam a laza csavarokat és a kérdéses gyertyáknál kikentem folyékony szilikonnal.




0
625
Fórum
Friss topicok
- Zenebutik
- Együnk-igyunk, amíg teh...
- Retrovízió - A '70-es, ...
- Filmek
- Giulia
- Alfa tuning
- Alfa történelem, híres ...
- Alfa reklám
- MiTo
- Coffee - Minden ami kávé
Tagok
Új tagjaink
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki
- Bimbi10
- grimedth
- Frankie145QV