Blog
Két hete történt, hogy Budapestről hazafelé nagyon hangos volt az autó. Több fórumtárs tippelt porlasztó hibára, de engem nem hagyott nyugodni, hogy miért hidegben hangosodik, és erős emelkedőn miért halkul. Titkos tippem volt a katalizátor, szerintem hidegben nem működött, és lassan eltömődött.
A kipufogós megerősített, szerinte csoda hogy beindult az autó. A javítás óta a fogyasztás ismét 7l alatt mozog (legutóbb a korábban szokásos 6,8 jött ki), csendesebb is a járgány, és fantasztikusan élénken reagál a gázpedálra. Kaptam egy jópár paripát ismét.
Kicseréltem a hátsó és a középső hardy tárcsát. Félsiker... A kardánfelfüggesztőt és az első hardyt is ki akartam cserélni, de nem tudtam kihúzni a kardán első felét. Sajnos a se aknám, se emelőm. A felbakolt, aláfekvős szerelésnek megvannak a korlátai. Majd fizetek valakinek, hogy megcsinálja.

Ma elvittem Üllőre vizsgázni a vasat. Ez volt a legkézenfekvőbb megoldás, mentem melózni Albertirsára, reggel otthagytam, kollégával továbbmentünk, délután értementem. Így nem kellett szabit kivenni. Semmi gond nem volt. Dehát ezt éreztem előre :)

Kapott új gyertyákat.A régi fosch helyett NGK került bele,más hőértékű,mert ez nem volt bele való.Egész máshogy viselkedik a motor.
2011.11.19-én megejtettünk egy utolsó "átmozgató" javítást szeretett autómon.
Cserélve lett a kupplungmunkahenger, hogy ne folyassa a drága Tarox-fékolajat.
Kicseréltük a bal oldali féltengely-csuklót, hogy ne folyassa a drága Tutela-Technyx váltóolajat. A jobb hátsó lengőkar cseréje elmaradt, mert szemrevételezés után még nem csereérett a darab. Közben megjött a 2.5 V6 váltóhoz a kapcsoló-mechanika, így van egy teljesen jó tartalék váltóm az autóhoz ( + egy komplett Valeo kuplungszettem ).
A váltóba még át kell szerelni a GTA-váltóhoz felhasznált szinkronokat és használatra kész!! :-)) Munkálatok elvégzését a szokásos szakértelemmel "Csöri" végezte!
-kuplunghenger: 19.635,-
-csavar: 3.153,-
-féltengely 50.725,-
-lengőkar: 5758,-
-átmenő csavar: 1.835,-
-váltó "kapcsoló" 47.089,-










Sajnálattal tapasztalom, hogy az Alfa fényszórója gyengus, így vettem nagyobb fényerejű izzókat a tompított fényhez. Fehérebb, világosabb lett :)
Mostanában mindennapos használatban van az autó és sajnos fokozottan használódik.
Már korábban is éreztem hűtőfolyadék szagot, de látni nem láttam semmi nyomát szivárgásnak.
Nos egy pár napja meglepett az Alfa egy kis tócsával a garázsban. Rövid nézgélődés a motortérben, a hűtő korrodálódott és ereszt. Cserélni kell.
Két márka között vacilláltam: Valeo vs. Nissens (a gyári kb. 80eFt lett volna). Végül Nissens lett, fene tudja miért, talán a jobb honlapja miatt.
Szükségem volt még egy rozsdamentes bilincsre és fagyálló hűtőfolyadékra (4l rózsaszín Tutela + 4l desztillált víz).
A cseréhez nem kellett sokat bontani a motortérben, csak a légszűrőházat kellett kiszedni a helyéről és az alsó burkolatot kellett levennem. A klímahűtőt a lökhárító rácsain keresztül ügyesen lecsavaroztam. Ventilátor kiszedése után leengedtem a használt folyadékot és a felső rögzítő csavar kiszedése után a hűtőt csak ki kellett emelni. Kis takarítás után mehetett be az új hűtő, majd összeszerelés fordított sorrendben.
Légtelenítés után járatás és csodálkozás. A vízhőfok mutató számomra eddig nem tapasztalt ingadozása aggodalomra adott okot. Elromlott a fél éves gyári termosztát a hűtő csere alkalmával? Vagy a jeladó ment tönkre?
Minden esetre a hűtőfolyadék nem szivárog sehol, szerintem nem hibáztam a cserénél. Csak ez az ingadozás nem tetszik.