Blog
Egy kis visszatekintés: a tavalyi évben sem hajtottam túl sokat a kocsit, ezért csak kettő esemény érdemel említést. Rögtön az év második napján, -4,5 fokos reggelen sikerült letépnem a vezetőoldali kilincset. Egy-kis huzavona és némi félreértés után végül egy vatta új kilincs került fel (~40k), + egy későbbre megbeszélt olajcsere (20k). Minden ok, ezután tavasszal sikerült az első lökhárítót egy kicsit megnyomorgatni egy parkoló padkájával, műanyaghegesztés, Baján a Szegedi úton szerintem nagyon korrekt munkát végeztek, egyedül a balos indexet nem tették vissza rendesen (~40k), de ez rövidesen orvosolva lett.
Idén szakit váltottam, ugyanis az előzővel nem nagyon jutottunk egyről a kettőre, vagy ha igen, akkor is nagyon lassan mentek végbe nála a dolgok + az említett félreértések is ide vezettek.
A kocsi egyre nehézkesebben indult, hiába jeleztem a régi szakinak, nem történt ez irányba változás, valamint úgy nézett ki, hogy a következő időszakban többet kell majd használnom az autót.
Első körben új, komplett kipufogót, gyertyákat, ablakmosó motort kapott a vas, ezen kívül az indító motor is felújításon esett át. (171k)
A második körben az első lengőkarok, és a rádió (antenna) cseréje lett megejtve (57k)
A harmadik körben pedig az AC pumpa hibás része lett cserélve (25k). Hátra van még az ékszíj és a görgök esetleges cseréje, a tanksapka cseréje, mivel nem mindig zár le rendesen, valamint a lökhárítón a balos króm "díszléc (?)"-et elhagytam, tehát annak pótlása.
Váratlanul az ölembe hullott a szombat. Az autó jó, az időjárás is. Döntöttem, elmegyek, ki tudja mikor tehetem meg újra. Este gyorsan megtankoltam, beállítottam a keréknyomást, leellenőriztem a folyadékszinteket. Kint éjszakázott, hogy reggel ne kelljen a garázsozással húzni az időt. Villanyfénynél még egy gyors gyújtás ellenőrzés, tökéletes volt, nem ezért van a durrogás.
Még nem is pirkadt, mikor elindultam.
Reggel a balatoni szakasz kicsit nyirkos volt a köd miatt, de négyszer végigmentem rajta. Aggtelek-Perkupa-Ragály kört megtettem a szokott irányban, háromszor visszafelé.
Bükkbe úgy indultam, ha sokan lesznek visszafordulok, nem kellett.
Kecskemét előtt pont elkapott még egy zápor meg kis dugó volt a repülőnap miatt.
E napra esett a 29000. közös km.
Nagyot ment, lenyűgözött a futómű, csodálatos masina.
Kecskemét-Abony-Heves-Eger-Balaton-Borsodnádasd-Ózd-Serényháza-Aggtelek-Kánó-Ózd-Balaton-Felsőtárkány-Bükkszentkereszt-Eger-Heves-Abony-Kecskemét. 719km
Nem szerettem volna tovább halogatni. Így a biztos.
KM: 80.330
Megtörtént az olajcsere és klímatöltés.
Kilométeróra állás: 260850 km
A hosszbordásszíj nálam még nem volt cserélve, nem lehetett látni semmit a szíjon, de most a szervíz közbe cserélte a szerelőm.
Cserélve lett még a jobb belső féltengely gumiharang, mert kiszakadt
Megejtettem a szokásos olajcserét, levegő és üzemanyagszűrő cserét.
Most valamivel több, mint 10 ezer km volt a két olajcsere között.
Olaj a szokásos Selenia 5w40 wr diesel.
Km óra állása: 298489 km
A mai napon az automata váltóban szűrő és teljes olajcserét végeztek nyíregyházán a Lanzs Kft-nél. Nem volt információm az előző csere idejéről, de tiszta és égésmentes olaj jött le belőle. A szervíz gyorsan és szakszerűen dolgozott, minden az előre megbeszéltek szerint zajlott és az előzetes árajánlat alapján. 119900 km.
Már korábban rendeltem egy telefon tartót aliról és végre megjött. Elég jó minőségűnek néz ki. Sajnos a 156 műszerfala nem a telefon tartókhoz lett kitalálva.