Blog

>> AutóápolásKristyon // Alfa Giulietta 2.0 JTDm Sportiva TCT // 2020-12-26

Némi morajló hangot hallottam az autó bal elejéről. Csapágyra gyanakodtam, de úgy néz ki a féltengely hallatta magát. A belső oldalon szét csapta magából a zsírt. A gumiharang ép, viszont a bilincs hiányzott. Amennyire tudtam megtömtem grafitos zsírral, és gyorskötözővel rögzítettem a gumiharangot. Hiányzott egy kerékcsavar a bal első keréknél, végül is nem olyan nagy para, úgy is akartam kerékőrt rakni, így ezzel pótoltam.
Víszont azt felfedeztem, hogy a szélvédő mosó nem azért nem megy mert nincsen benne folyadék, hanem azért mert ennek a helyreállítását elsumákolták. Azért, hogy ne folyjon el a folyadék, összekötötte a két csöücsöt a szivattyún. A többit meg ott szabadon hagyták. Gondoltam márcsak annyira bekötőm, hogy legalább a szélvédőket tudjam mosni. Persze ahhoz, hogy a hátsó szélvédő tömlőjét rá tudjam kötni, majd fél méter tömlőt kellett betoldani. Az első szélvédőjé is csak épp, hogy elért a szivattyúig. Kötözgetés után teszt, a szivattyú felzúg, de sanos folyadékot nem szállít. Sem az egyik, sem a másik irányba. Igy most azt sem tudom, hogy egyáltalán jó helyre dugtam-e rá a tömlőket. A lámpamosó tömlőjét meg nincs is hova kötni, mert nem is lámpamosós tartály van beépítve. Ja és nyári szélvédőmosó folyadék volt a tartályban...
A lámpák, párátlanítás után, másnap délelőtt újra elkezdtek párásodni. A refi mögül levettem a takaró fedelet, hogy tudjon szellőzni. Este volt kiadós esső, amiben autóztunk, gondoltam na most rendesen tele lesz vízzel, de semmi, és azóta párának nyoma sincs. A kupakokat ezért nem is raktam vissza... (majd megpróbálok valami olyat gyártani oda aminél megmarad a szellőzés, és nem is megy tele porral.)

>> SzervizSpeed0102 // Alfa GT 1.9 JTD 16V // 2020-12-15

Ideje volt már nagyon a kókány ültetés megszüntetésének. Amikor május végén megvettem az autót meg volt ültetve, az első nagy szerviz után kiderült, hogy vágott rugókkal volt kivitelezve... Kész kínzás volt közlekedni az autóval Budapesten vagy bárhol, ahol rosszabb minőségű volt az út. DE ENNEK MOST VÉGE! Grósz Ferinek ismét hatalmas köszönet a gyors és kiváló munkáért! A képen mellékeltem, hogy milyen volt, és milyen lett a kicsike (utolsó 3 kép):D
Elég szembetűnő a különbség. Plusz felkerült a téli szett.

amik cserélve lettek:

2 első lengéscsillapító - BILLSTEIN B4 KÉTCSÖVES
2 első spirálrugó: - SUPLEX
2 hátsó lengéscsillapító - BILLESTEIN B4 KÉTCSÖVES
2 hátsó spirál rugó - SUPLEX
2 első lengéscsillapító porvédő - SACHS
2 hátsó lengéscsillapító porvédő - SACHS
Bal felső lengőkar- MEYLE
Jobb felső lengőkar - MEYLE
2 első toronyszilent- TRW
+ MUNKADÍJ
Az utolsó 3 kép tükrözi, hogy milyen volt és milyen lett az autó magassága.
Tény, hogy 100x jobban nézett ki, de ha visszakerülnek majd a 18-as Toora felnik így megemelve is gyönyörű lesz.
Amivel legközelebb foglalkozni kell majd:
komplett ablaktörlő szerkezet mivel mindenhol tökéletesen töröl az ablaktörlő kivéve előttem, szóval élmény este esőben vezetni... Most is meg lett volna de nem jött meg az alkatrést időben így az ünnepek előtt pedig már nem jutott rá idő.
Legközelebb ezzel jelentkezem.
Ezen kívül minden tökéletes. :D Továbbra is imádom az autóm :D

 
>> Egyébmate59 // Alfa Spider / GTV 3.0 v6 // 2020-10-28

Téliesítve lett egy időre

 
>> Szervizmate59 // Alfa Spider / GTV 3.0 v6 // 2020-10-16

Új első lengőkarok (TRW)
Km: 173.000

 
>> EseményManky956 // Alfa 147 1.9MJET 16V Q2 // 2020-12-26

Auto1-en láttam meg ,már régebben akartam egy Q2őt , most jött el az ideje .
Minden adott , dízel , rozsdamentes olaszból. Sokat nem gondolkoztam.

dec17-én vizsgázott le , előtte kapott komplett új féket,stabrudat, lengőkarokat (TRW)
vizsga után máris meg kapta az állítható futóművet (MTS-Technik) és az új téli
gumival szerelt 17-es felniket

km: 202.731

Célom az autóval, minél több lóerő, pályanapok és pár gyorsulás.
Pár dolgot már be is szereztem képet mellékeltem.

 
>> Eseményliusz // Alfa 1750 GT Veloce Mk1 // 2020-12-06

Immáron három 1750 GTV, sőt mindegyik első szériás, van tudtommal az országban forgalomban. A bordó ultra precíz restaurálása most lett kész. Tényleg gyönyörű az autó és tudom milyen háttérmunka/kutakodás és korábbi projektek tapasztalata van mögötte.A kék tavaly óta van itthon, a zöld 14 éve.Összegurultunk Örkényben egy kis körbenézegetésre. Azt kell mondjam, mindegyik gyári szín jól áll nekik! Nekem egyébként továbbra is az okkersárga a kedvencem ehhez az autóhoz.A bordó 1969 évvégi, a kék 1969 éveleji, a zöld 1968 éveleji gyártású. Eltérést a légszűrő helyzete adja, már 1969-től a légszűrő a karburátorokra került. Ezzel együtt a gyújtástrafó is vándorolt, valamint a motorszám is és pár apró részlet.Kívül 1969-től eltűnt a bal sárvédőről a 'Designo di Bertone' felirat. A korai autón elvileg nincs külső tükör és a dísztárcsának is a kéken levő nagygyűrűsnek kellene lennie. A felni abroncs kombó a zöldön a gyári, a hátsó rugó magassága a bordón és a zöldön, elöl a bordón a gyári méret.
Csodaszépek!

 
>> Eseményliusz // Alfa 159 2.0 JTDm 170Le // 2020-12-25

Elugrottam Füredre. Úgy döntöttem legjobb, ha a 159-cel megyek. Ez egy sima út, nincs se idő se lehetőség csapatásra. Az időjárás is vacak volt, Soltig a vizes út, a Balatonnál erős köd akadályozta az élvezetes autózást.
Szerencsére a köztes kedvenc szakaszon száraz volt az útfelület és gyenge is volt a forgalom. Ott egy szokásosan tempós autózást tudtam hozni. Eszembe is jutott egy újabb vezetéstechnikai gyakorlat, amivel kicsit tudok készülni a következő szezonra: a ballábas fékezés, mint új lehetőség nemrég jutott eszembe. Most itt volt az alkalom, hogy gyakorolgassam. Mint gyakori fékbevasaló nem teljesen ismeretlen a dolog, de tempósan élesben azért más.
Egyelőre azt mondom megy, de amire ennél az autónál igazán használni lehetne, az nem lehetséges, a fékpedál lenyomása tiltja a motor gázadását, ráadásul, ha van átfedés, akkor tovább tart neki összeszedni magát, mint amúgy legyőzni a turbólyukat. Na mindegy, nem is ide kell ez a technika, csak treníroztam az idegpályákat. A v6 meg az öreg GTV nincs ilyen akadályozó technikákkal felvértezve.

Próbálgattam még a kuplungolás nélküli visszaváltást, tényleg nem lehetetlen, sikerült is mindannyiszor reccsenés nélkül 4-ből 3-ba visszaváltani, de ezt egyelőre pihentetem. Lehet inkább az asszony autója a megfelelő erre a gyakorlatra...míg nem vagyok rutinos.

 
>> Tuning és extragyml // Alfa 156 SportWagon // 2020-12-18

Szintén a külföldi fórumok szerint ez a futómű az egyik legjobb kompromisszum ésszerű kereteken belül a 156 alá.Csak az autó magassága állítható, az összenyomás és elengedés sebessége nem, de több tulaj véleménye szerint ez optimálisan van hangolva. Majd meglátjuk. :) Pályanap előtt beszerelem. Csak azt nem tudom honnan szerzek mérleget a magasságok beállításához.

500 EUR = 182.000 HUF

 
>> Tuning és extragyml // Alfa 156 SportWagon // 2020-07-28

Ajánlott egy utcai felnit használni a kocsi alatt és a pályanapra való gumikat egy másikon tartani.
Szerencsére a nyáron mennem kellett Németországba, ott már nagyon olcsón lehet 5x98-as felniket akár gumival is kapni. Ezeket én 100 EUR-ért vettem kb 50%-os gumikkal. Egy öngyilkos őz elintézte a tulaj kocsiját, és már nem volt szüksége ezekre a kerekekre.