Blog

Alig 6 hónapja cseréltem a pollenszűrőt. Ehhez képest elég rossz állapotban volt. Most is Filtron került bele.

 
>> Eseményjimbo // Alfa Alfetta 1.8 Berlina // 2020-05-27

Az ingerszegény áprilist azért fel kellett néha dobni egy-egy gurulással, szigorúan testmozgás céljából, no meg azért, hogy az utánpótlás se maradjon elégetlen szénhidrogén szag és Alfetta-élmények nélkül tavasszal :)

 
>> Szervizjimbo // Alfa 75 6c // 2020-05-07

Időközben a veterán franciákon edződött jókezű mester szorgoskodott és elkészült a karosszéria. Igen alapos munkát végzett, a képeket csak erős idegzetűeknek ajánlom (pl. hátsó oldafal, tetőlemez csere, külső-belső küszöbök és egyéb finomságok).

 
>> Tuning és extraParaBella // Alfa 166 2.4 JTD 100Kw // 2020-05-27

Turpiék utolsó látogatása óta motoszkál a fejemben a gondolat, hogy kellene valamit kezdenem a nem működő irányjelző diódákkal. Régebben a műszerfal már átesett egy teljes égő cserén és az irányjelző kar is ki lett mérve, nem e szalad valahová másfele el az áram, illetve a biztosítékok is le lettek ellenőrizve, de sajnos azóta sem találtam meg a hiba forrását.
Szerencsémre ez a nagy tudású úriember egy olyan opciót hozott fel, amit még senkitől nem hallottam (ICS mögötti zöld relé cseréje) viszont figyelmeztetett, hogy akár egy kezdődő katasztrófa jele is lehet az adott hiba. Sajnos típushibaként emlegetik az ICS beázását, aminek az előzménye pont az irányjelzők nem/rosszul működése. Tanácsa az azonnali átnézése és ha gond van, kiiktatása, mivel náluk a családban nem is olyan rég pont ezzel a hibával kapott lángra egy nagyvad.
Másnap azonnal neki is álltam megbontani a belteret és a körmére nézni a hibának. Megnyugvásomra azzal szembesültem, hogy valaki már ezzel megelőzött és egy szétterített rongy látványa fogadott a radiator alatt. Nem volt hát más hátra, minthogy beszerezzem a kis zöld dobozkát, melyet egy közeli haverom bontott bussojából szedtünk ki. Mivel rengeteg alkatrésze van bontásból, ezért körülnéztünk nem e akad valami használható hangszórója - mivel sajnos a két hátsó mély/közép membránja teljesen átszakadt és az egyik magas sem megy. (Egy kisebb hangrendszer kiépítése folyamatban van). Hangszóró nem, de pár krómdísz, irányjelző relé, illetve klímavezérlő akadt, melyet jó lelkűen kispénzééé´ oda is adott.
Beszerelésük nem volt bonyolult, mivel mindegyiket már párszor szétkaptam.
Ahogy mondani szokás "Minden jó ha vége jó" a zöld kis dobozka és Turpi bá´ tudása megmentette a seggem és lassan már csak az optikára kell költeni...

 
>> EseményHalesz // Alfa Giulia Super 200 Le // 2020-05-27

Nem kellett sokat várni az első hivatalos fényképekre a Giuliámról... :)

Az is kiderült, hogy 2013 óta (azóta nem volt gyorshajtásom) nem fejlődött sokat fotóminőségben a rendőrség...

 
>> Szerviztdemeter // Alfa Giulia B-TECH 200LE // 2020-05-27

Első, komolyabbnak nem mondható hiba az autón, hogy egyszer csak megadta magát a csodálatos DNA kapcsoló. Az első anomália még tavaly kezdődött, akkor A-ban használva fogyasztási világrekordot akartam felállítani egy 800 km-es úton, de a felénél visszaválltott N-be és többé nem lehetett kapcsolni. Aztán jött a szervíz és újratanította a computert, ami immár ismét hajlandó volt kezelni a kapcsolót.
Aztán idén egy kereszteződésben arra lettem figyelmes, hogy a kilométerszámlálóm villog, ami tipikus jele annak, hogy a canbuson valami változott. Persze megint meghalt szegény kapcsoló. Így most rendeltek egy másikat, amit a mai napon meg is kapott a drágaszág.
Furcsa dolog, de azt tapasztaltam többször, hogy a kapcsoló nagyon melegszik. Talán a melegtől halt meg, vagy azért melegedett, mert haldoklott már. Remélem az új jó lesz sokáig

>> Szervizsparco // Alfa 159 SW // 2020-05-27

Selénia 5w30
Gyári levegőszűrő
Gyári olajszűrő

Km: 255.000

 
>> EgyébMEO // Alfa 156 1.6 ts // 2020-05-26

Az első Alfám volt!

 
>> SzervizSanyiJTD // Alfa GT 1.9 JTDm 16V // 2020-05-26

Bal oldalt külső-belső féltengely gumiharang SKF, új váltóolaj

Dobtunk bele egy izzítógyertyát is, mert az egyik meghalt, és idegesített az error felirat indításkor.
270110km

 
>> EseményTrombozis // Alfa 159 2.4 JTDm // 2020-05-26

...igen...sajnos van ilyen esemény is