Blog

>> Szervizfrusciante // Alfa MiTo 1,4 t-jet 155le // 2022-09-06

Cseréltem a két első gátlót szintén gyárira, mert a benne lévőn látszott a 14 év. Nem szeretem a korróziót a gátlón.

 
>> Szervizliusz // Alfa 1750 GT Veloce Mk1 // 2022-09-06

Igen, a bal első kerékcsapágy hangos lett. Kellemetlen volt, City után egy próbakörre tellett csak, aztán letámasztottam az autót. Kicsit darabosan forgott a kerék, nem akartam megvárni, hogy a csapágy megforogjon a tengelyen.

Tanulság: a hanyag, kissé feszes csapágybeállítás és a kanyarvadászat nem tesz jót a kerékcsapágynak.

Picit nézegettem, próbáltam a fékrendszer megbontása nélkül levenni a tárcsát, de nem sikerült. A flexicső és a nyereg között van egy acélcső szakasz is, persze az azt rögzítő konzol csavarjai átmenő csavarok, ellentartani csak a tárcsa alatt lehet. Így megbontottam a rendszert.

Elindult a lavina. Ha már megbontottam a rendszert és tavasszal elhatároztam hogy a fékrendszer összes elasztomerét újra cserélem, elkezdem a munkát így főszezon közepén. Tapasztalat szerint legalább három hét, akármihez is komolyabban nyúlok. Ez nagy fájdalom.

Gyönyörű krómozott dugattyúk vannak az első nyeregben, minden tökéletes, de a 18-20 éves gumicuccoknak lehet sok is, így inkább csere.

Még egy hozománya van a műveletnek. Amikor 2004-ben a Classicalfától megkaptam a nyergeket, Saab900 speckó szerint voltak a dugattyúk beállítva az elsőkön, így nem volt utánfutása a betétnek. Ez lehet a hátterében az egyre kellemetlenebb fékcsikorgásnak 60 alatti mérsékelt lassulás mellett, ami a kissé kopott tárcsával kezdett előjönni. Remélem ez most meg fog szűnni, mert a tárcsa még marad.

Új csapágyakat helyi boltban beszereztem, két nap kiszállítással mert az egyik elég speciális. Szereztem hozzá Viton forgótömítést is, meg hőállóbb zsírt. Ennyi tuningot kap most. 24Nm a csapágy ráhúzásra, 14-el behúzta a helyére, visszalazít, 1Nm ráhúz, negyed fordulatot enged, ráhúz picit ha kell, hogy a sasszeg a koronásanyán átfusson. Finoman szalad a kerék, a túloldalit is inkább megcsinálom, nehogy jövőre az is feladja a harcot..

A hátsó nyergek már nem mutattak ilyen vidám képet. A tömítőgyűrű alatt a horonyban a korróziós elszíneződés már majdnem végig haladt a hengeres felületen, így inkább komplett nyereg csere mellett döntöttem.

Várom a kiszállítást.

 
>> SzervizJCsabi // Alfa 147 1.9 JTD 8V Distinctive // 2022-09-06

Cserélni kellett a főtengely jeladót. Meleg motornál 10-ből 4-szer nem akart beindulni az autó, csak forgatta. Kiolvasás után egyértelmű lett a hiba.

 
>> Autóápolásmevibogyi // Alfa Giulietta Distinctive 2.0 Jtdm 140 LE // 2022-09-05

Egyre jobban besárgultak a xenon fényszórók az autó, illetve sok karc volt rajta.
Orvosolva lett polírozással, és egyből kapott UV fóliát, hogy tartós maradjon az eredmény.

 
>> Tuning és extraV.Tomi.145-146 🍀 // Alfa 145 1.6 Boxer (Boxos) // 2022-09-05

.

 

Már kétszer jártunk erre, de még volt pár dolog amit szerettünk volna megnézni úgyhogy egy napot rászántunk.
Az első a 2.380m-re felvivő Tramway du Mont-Blanc volt. Kb 1 órás út felfelé és annyi vissza is, volt idő megcsodálni a tájat.
Némi kocsikázás után a 1.894m magasan lévő La Flégère volt a célállomás.
A felvonó parkolója adta hogy itt egy képet kell készíteni a Mont Blance csúcsával.
A terv szerint a Carrefour áruház benzinkútján tankoltunk volna a további úthoz. Már a felvonó felé menet is beugrottunk, de valahogy nem sikerült kiválasztanom az automatán hogy benzint szeretnék tankolni úgyhogy tovább álltunk. Arra gondoltam hogy valamit félreértelmeztem az automata kútnál. A szállásra visszafelé újra megpróbáltuk és rá kellett jönnöm hogy nem én rontottam el. Ki volt írva hogy nincs benzin a kúton!
Megkérdeztem a navit hogy hol van a közelben másik áruház és átmentünk oda. Ott 496,9 km-re 40,45 litert tankoltunk ami 8,14 l/100km-t jelent. Nem rossz...
Mindent összevetve ez volt az út legdrágább tankolása, 82,88 Eurót fizettünk ami napi áron bőven 33e Ft felett lett volna.
A napot egy nagy sétával és pizzával zártuk a városban.

 
>> EseményPiritu - 1.000.000 // Alfa Giulia 2.0 Super // 2022-09-04

1.118 nap utána ma elértünk egy nevezetes óra állást, a 100.000 km-t!
Pár fénykép erejéig megálltunk és folytattunk az utunkat a végtelenbe és tovább!

Az utolsó képen az elmúlt bő 37ezer km átlagai. Nem rossz :-)

 
>> EgyébNémeth Lajos // Alfa 145 1,6i.e. L Junior // 2022-09-04

Egy zöld a Lilák szentélye előtt 😂

 

Brembo tárcsák TRW betétek elől cserélve, galvanizált tanktartó cserélve, donor motortértető átalakítva, fényezéshez előkészítve, profi lakatos és szerelőmunka, köszönet érte a FeZso '18-nak. A szállásért a kajáért meg mindenért is:-) / sprint83 /

 
>> AutóápolásWebM // Alfa Giulia 2.0 Super // 2022-09-02

Négy éve került fel az autómra a kerámia bevonat, amit az előírásoknak megfelelően kezeltem, azaz csak PH semleges szereket használtam a tisztításhoz, érintéses mosást mindig kíméletesen, mikroszálas mosókesztyűvel fentről lefelé haladva végeztem, és a bevonatot regeneráló termékekről sem feledkeztem el (Reactivating Shampoo, WashCoat, Final Finish). Ennek meg is volt az eredménye, még mindig szépen dobta le magáról a vizet a felület, a tisztítása nagyon könnyen ment, és a mikrokarcokat is sikerült elkerülni. Sajnos egy dolog ellen nem tudtam védekezni, ez pedig a vízkő: a munkahelyemen a szabad ég alatt áll az autó, ami igénybe veszi a fényezést. Többször is előfordult, hogy a felforrósodott kasztnira minimális eső jött, ami arra sem volt elég, hogy lehűtse a felületet, majd folytatódott a napsütés. Ilyenkor a vízfoltok sajnos bele tudnak égni a felforrósodott, porózus szerkezetű fényezésbe, amit mosással nem lehet tökéletesen eltávolítani (ld. első kép). Úgy gondoltam, hogy mostanra eljött a rendbetétel ideje, habár utcai körülmények között nem annyira feltűnő a jelenség, de nem szerettem volna, ha évekig így marad, hiszen a hőterhelések során az ilyen anyagok a fényezésen egyre mélyebbre jutnak.

A megoldás a polírozás, ami után persze egy új bevonatot is kell applikálni. Végül nem az Autó Néroba vittem vissza, mert ott már más termékekkel dolgoznak, amikről nem sikerült túl sok érdemi információt megtudnom, így ezúttal a Zenith Detailingre esett a választásom. Jesse O'Connor nagy szaktekintély, mindent készségesen elmagyarázott, és nagyon szép munkát végzett: két napig dolgozott az autón, a polírozás után Zvizzer Graphene Ceramic Coat került fel, amire a gyártó 5 év/50e km tartósságot mond, ill. kértem egy kormány- és ülés bevonatot is, hogy a beltér is még sokáig szép maradjon. Minőségben abszolút kompromisszummentes munka, az autó újra makulátlan, a fényezésben szerintem meg is lehetne borotválkozni. :)