Blog
Ketten mentünk a fiammal.
Óriási, elkezdték javítani az 52-est. Kecskemétről kifelé felmarták, kijjebb már aszfaltoznak. Bár legjobban a Solt-Fülöpszállás rész igényelné. Remélem azt is meg fogom még élni aktív autósként.
Kevés az Alfa az utakon, eltűntek vagy sosem voltak sokan. Odafelé talán ötöt láttam, de négy Teslát (azokat csak Akarattya és Füred között), visszafelé 4-2 az arány az Alfa javára. Egy Stelvio került mögém Káptalanfürednél még odafelé szombaton, a többi Giulietta,159, 147-156, kb. azonos számban. Innen is üdv újra a kartársaknak/kartársnőknek. (már a füstös-golfos srácok is intenek egymásnak, hova halad a világ..)
Kmét-Dunaföldvár-Balatonfüred-Dunaföldvár-Kmét

Gyárilag fekete kék ülés szettel készült a gép. A donorbol elhoztam a szürke feketét ami nagyon szép állapotban volt. Azt nemrég eladtam és megvettem azt a szinkombot amit azóta keresek amióta megvan a gép. Nem hibátlan sajnos, de kis munkával még teljesen menthető. Ráadásul fűthető és a fles hátsó fejtamlakkal van felszerelve ami elég ritka. Ha valamikor lesz időm kijavitom amit kell és beépítem. Az autó már ki van ürítve...😃 Ezzel a színnel kevés gabbianot láttam de nagyon tetszettek.

Két hónap után ma megérkezett az Android Auto-t vezeték nélkülivé tévő kütyü, az AA Wireless. Mivel az autóban van vezeték nélküli töltés telefonhoz, ami szerintem értelmetlen, ha egyébként meg vezetékkekel kell bajlódni az AA-hoz, így rögtön az autó vásárlásával egyidejűleg megrendeltem az AA Wireless-t. Kicsit sok időbe telt mire ideért (ill. mire legyártották), de itt van. Egyelőre úgy tűnik rendben teszi a dolgát, mire elindul a fedélzeti infotainment, a telefon már csatlakozott is. Ha továbbra is így fog működni, mindenképpen megérte a 100 USD-t, amibe szállítással együtt került.

Anno 2017-ben mikor hazahoztam PHuBi-t nem nyílott a tankoló ajtó. Ma megint eljött ez a szitu. A megoldás ismét a kapcsolóban rejlett, de hogy mi azt nem tudom. Szétszedtem, semmit se láttam benne, összeraktam, működik. Ennyi :-)
Sikerült megint vennem Sonax bőrápolót a Forstinger-nél, így bekentem ami bőr. Eddig bevált most is eredményesnek tűnik a dolog.
A múltkor megtaláltam a garázsban a piros Momo váltógombot, a változatosság kedvéért felraktam.
Már csak egy műszerfal ápolás és ez laza polír van a listán...




Felkerültek a nyári gurulók. Kapott egy szett új Nokian Powerproof gumit - 235/35R19...had szóljon.
Badge-k fekete-fehérre cserélve
Levettem a valtogombot hogy felujitsam és közben ránéztem a kulisszara ami adott egy kis meglepetést mert a holtjatek figyelése közben észrevettem hogy a kulissza felső részét tartó csavar mozog a felső résszel majdnem együtt.. egyértelmű volt hogy kilazult a csavar. Természetesen fentről hiába próbálod meghúzni elforog mert önzáró anya van rajta alulról. Így nem maradt más mint lebontani a katalizátort, szondakat kéziféket és leereszteni a kulissza tartó lemezt. Alulról ellen tartottam és Apámat megkértem hogy húzza meg a 3 csavart. Kotyogas megszűnt így a kulissza felújítást nem kellett megejteni mert új perselyekkel és felső résszel sem lenne ennél jobb. Az eredmény megérte a ráfordított időt.