Blog
Történt egyszer, hogy elfosta magát a klíma. Kompresszor csere után kb egy hónapot bírt. Szerencs meglett a hiba oka. Szaros zárlat. Örülök neki. 18ezer. Tessék! Hideg van megint. De egy másik hiba még mindig fennáll. Játszós meló, köszi.
Korábban már vettem egy kiegyenlítő tartályt, de mint kiderült az a 4 hengeresekhez való mert jobb oldali kialakítású. Rendeltem egy bal oldalit és bár nem volt méretpontos, kellett egy műanyag kis távtartó a tűzfal felőli fül alá, de ez jó lett az autóhoz. Mostmár messziről látszik mennyi hűtőfolyadék van a tartályban.



Lassan de haladok a kész állapot felé, ma kormány, kiegyenlítőtartály cserék voltak.
Kapott még egy piros csíkot is az első lökös alja.






Ahogy korábban már írtam róla, az olajhőmérséklet mérő kijelzett adatát nagyban befolyásolta a feszültségesés ezért kicsit átalakítottam a kábelezését. Eddig a jeladó a motorra volt testelve, most elvezettem az akkumulátor negatív sarujára. Az óra a tápellátását eddig az óracsoport kábeleiről kapta, most pedig szintén az akkumulátorról fogja.
Eddig csak egy rövid tesztre volt időm, simán csak kb 90 fokig melegítve az olajat. A fényszórók lekapcsolására csak minimálisan mozdul a mutató, kb 1 fokkal változik a kijelzett hőmérséklet. Eddig sokkal jobban tűnik.

Az alsó burkolatom mindig nagyon lógott. Pár éve kapott egy utángyártottat, de már az is leér mindenhol. Elővettem a régi gyárit, és raktam bele,egy fém merevítést. Egy salgó polc lábából csináltam. Most ez van fent, nagyjából jól áll. Az utolsó 2 képen látszik, mennyire logott. Most nagyjából jó. Kicsit hajlítani kelett rajta, mert beleért a kipufógóba.
----------
Update: Kivettem, mert belért a kipufogóba, és mindig zörgött.





Felső króm pajzs rész, már csúnya kavicsos volt. Nagyon rég cseréltem, így megérett rá. Ködlámpa takarót,vettem 2 gyárit. Utángyártottak egy év után már szarul néznek ki. Próbáltam felújítani őket. (króm spray, ezüst festék) sajnos egyik se volt túl tartós. Találtam olcsóbban gyárit. Megint fiatalkatrészek.hu-n. Így remélem tartós lesz.







A hátsó fékbetétem, nagyon el volt már kopva. Porvédőm is csúnya volt. Kapott új Zimmerman tárcsát, Samko betétet, új csúszkákat. Porvédőt lefestettem. Féknyergen, kijavítottam a festést. Most szép és új.





Elkezdett folyni, a nyomó csövem. Mint kiderült típus betegség. A szervó feletti, kis gumi részen. Vettem egy bontottat. Beszerelés után kiderült, az is folyik, nagy örömömre. Felhívtam egy javító céget, 20-30 e körüli javítás díjat mondtak. Picit túlzásnak éreztem. A gyári új 70e forint lett volna. A fiatalkatrészek.hu -n találtam 52e gyári ujjat. Így azt vettem meg.




