Blog

Idén elképesztően keveset, még a szokásosnál is kevesebbet használtuk. Évek óta tart a folyamat, szokok le az autózásról. Amit lehet másképp oldok meg, és autós utakat csak ha muszáj, akkor iktatok be. Van GLS, DHL, TNT, vezessenek ők helyettem. Idő pazarlás, és őszintén, semmi örömet nem találok már ezekben az utakban. Budapest környéke egy csatatér, egy más világ, ahova nem vágyok. A kedvenc szerpentinemen időtlen idők óta nem fogtam ki olyat, hogy normálisan végig tudjak menni. Sor végére beragadva, 40-nel, ez jutott mostanság. Szóval megyek, ha muszáj.
Idén egy utunk volt, az is inkább kirándulás. Barátokat látogattunk futólag, Giuliát próbáltunk, és ennyi. 700km-t mentünk így összesen idén.
Így hát áll a tető alatt, lemosva, fényesen csillogón, töltőn lógva..
Pár hetente beindítom, megmozgatom, mint egy veteránt, és várom a szezont, hátha majd akkor több szükség lesz rá.
A választ egyelőre meg is adta Giulia kérdésre is: minek
Közben az öreg 146 rója a köreit a városban, állandóan megy, pörögnek az üzemórák, és jól van ez így, élvezzük.
Tegnap azért, hogy mozogjon, Zen jött velem a szokásos délutáni körre.

>> EseményGyapi Ɨ|ѯ // Alfa 159 2.2 JTS berlina // 2020-02-04

a kerek 159 ezer km-ről lemaradtam, itt a dupla helyette

 
>> SzervizGeorge1990 // Alfa 159 1.75TBI // 2020-03-06

Minden a szokásos rendben zajlott. Továbbra is Motul5w40 et kap.
Mann szűrővel.
178006km

 
>> SzervizSporter // Alfa Giulia Veloce 2.0 TB Q4 // 2020-03-06

Gyorsan eltelt az 1 év, olajcsere + szűrő + általános átvizsgálás.

A féléves tapasztalataimat csak annyival egészíteném, ki, hogy a Harman Kardon hifi most már kurva jól szól :) És nem csak a fülem szokta meg, mert visszaülve a GT-be a BOSE most már jóval gyengébbnek tűnik, 1 éve meg pont fordítva volt....szóval úgy néz ki be kellett járatódnia. Így azt mondom, ha valaki ezen gondolkozik, akkor bátran húzza be, amikor rendel.

>> Egyébpinyti // Alfa 156 Sportwagon 1.9JTD // 2020-03-05

340 000 km

>> Tuning és extraPiritu - 1.000.000 // Alfa Spider / GTV 2.0 TS PHuBi // 2020-03-05

Kicsit átépítettem a tempomat kezelőfelületét. (1. vs 2. kép)
1. Az eddigi műanyag lap helyett egy alu lemezre szereltem a gombokat.
2. A lap egy csavarral van rögzítve a hamutartóban, sokkal stabilabb a szerkezet.
3. A billenő kapcsoló helyett karos lett, ami jobban illik a gombokhoz.
4. Csatlakozóval oldhatóvá tettem a vezetékeket, így a hamutartó forrasztás nélkül kiszerelhető.

Már csak a feliratokat kellene megoldani.

 
>> EseményGy.Attila // Alfa 159 SW // 2020-03-05

Elég régen kezdődött a történet amikor is megláttam előszőr egy Alfa 159-et valamikor 10. osztályos koromban. Egyből tudtam, hogy nekem egyszer kell egy ilyen, ám akkor még nem tudtam, hogy sok idő fog eltelni mire meg tudok egyet vásárolni. És hát körülbelöl 8 évvel később elérkezett az idő, így hát komolyan belevágtam egy Alfa 159 keresésébe. Hosszas keresgélés után megnéztem egy 1.9-es benzines piros SW-t, ami csak mégjobban megerősített, hogy nekem kell egy ilyen. Ám a benines kissé lomhának éreztem ezért mindenképpen ki akartam próbálni egy dieselt is. Siekrült is kipróbálni egy 1.9 16V ami chippelve volt állítolag 190 ló lakozott benne de mielőtt megnéztem azelőtt levő héten üttették meg elég rendesen így az nem jöhetett szóba. Aztán kis idő elteltével sikerült kipróbálni egy gyári 150 lovast ami egész jónak bizonyult, de nekem SW kellett ez meg sedán volt. További keresgélés után ráakadtam egy fekete SW-re 2009-es 1.9 jtdm gyári 150 ló. Az autóban 124ezer km volt ami hát igen gyanús volt, de hát állapotot veszünk nem km-t szlogennel belevágtunk. A képeken jól nézett ki, egyben volt így hát elmentem érte kb 150 km-ert. (Persze azelőtt többször is beszéltem az eladóval rákérdeztem mindenre karcok, horpadások... Csak azt a választ kaptam hogy minden rendben van.) 2020.02.08.-án el is indultunk, hogy megnézzük. Odaérve voltak azért hibái az autónak, főleg karcok és kisebb horpadások de mégis ez volt eddig a legjobb azok közül amiket megnéztem. Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, hogy megveszem 3800E-ért. Elintéztük a papírokat majd elindultunk hazafele. Óriási mosollyal gurultunk hazafele amíg kb 25km volt még hátra jött a check engine és elment az erő. Talán a motor is megállt bár ebben nem vagyok biztos. Parkolóba be majd megpróbáltam újrainditani. Indult is de maradt a hibajelzés de az ereje visszajött így tettük meg a maradék utat. Hazaéve ment a találgatás, hogy mi lehet. Az eladó említette, hogy ne használjam alacsony fordulaton mert nem szereti az autó lekormolódik stb. Nem bírtam csak nézegetni, így gondoltam kikormoolom és lássuk mi lesz. Következő indításnál el is tűnt a hibajelzés és három napig nem is jelentkezett, amikor szintén megállt a motor. Újraindítás után megint volt erő de maradt a hibajelzés. Mostmár nem kormoltam ki hanem elmentem és kiolvastuk a hibakódokat (P0091 és P0092). Mindekettő az üzemanyag rendszerhez kapcsólódott és érdeklődve az Alfás csoportokban két szenzor meghibásodása jöhetett szóba (a közös nyomócső végén a szenzor vagy a nagynyomású pumpa szenzora) először. A hibakódokat kitörülve megpróbáltuk ismét előidézni a problémát de még semmi. Az új szenzorok vásárlásával még várom amíg még egyszer megjelenik a hiba de akkor rögtön csere lesz, de már 2 hete használom és még semmi. Na de félre a gondokat. Összességében nagyon meg vagyok elégedve nekem tetszik és imádok vele menni. Remélem sok kilómétert teszünk majd meg együtt. Megprobálok jó gazdája lenni majd és megadni a törődést. Az alfás villogások, intések meg mindig jó érzéssel töltenek el.

>> Szervizgiacinto // Alfa 147 1.6 TS Eco // 2020-03-04

Az autót kuplung kinyomócsapágy-hibásan vettem meg, ezért ezzel is kezdtem a vásárlás utáni javításokat.
Egy ismerősöm autószervizében csináltattam, a Home Autóparknál, BP Megyeri úton.
Komplett kuplungszett lett cserélve, mert a tárcsa és a szerkezet is a végét járta már.
LUK-ot raktak bele.
Km:232080

 
>> SzervizJanika // Alfa MiTo 1.3 JTDM-2 // 2020-03-04

Mai nap le lett szervizeltetve az autó.

Kapott:
- Selenia WR Forward olajat
- Olajszűrő
- Levegőszűrő
- Pollenszűrő

Km. : 9 526 km