Blog

>> SzerviztrxAlfa // Alfa 156 SW 1.9 JTD 140LE // 2016-05-12

Lehasalt a gépezet :(
Már egy hónapja megváltozott hidegindítás után az alapjárat, hangosabb, zörgősebb lett. Fogyasztás némileg megemelkedett és a teljesítmény is visszaesett érzetre. Utóbbi kettőt betudtam a termosztátnak, decemberben kapott újat, de kb pont egy hónapja nem megy 75fok főlé a vízhőfok. A télen küzdöttem az előzővel, akkor kb 60 fokig sikerült felküzdeni a hőmérsékletet, és alig volt ereje a kocsinak. Csere után az megoldódott, miután ismét üzemi hőfokon volt képes működni. Nagyon hasonló volt most is a teljesítményvesztés és a fogyasztásnövekedés. Épp már megrendeltem az új termosztátot mire most jött egy sokkal komolyabb gond.
Tegnapi nap reggel indultam munkába, elsőre indult a kocsi, már-már megszokott hangosabb alapzörgéssel. Nagyjából 3-4 kilométert tehettem meg a városban, majd az egyik körforgalomból kifelé menet egyik pillanatról a másikra éktelen zaj jött a motortér felől, elsőre el se hittem h az Alfa produkálja, lehalkítottam a rádiót és biztossá vált. Semmiféle visszajelző nem világított, de azonnal lehúzódtam és motor leállít. Kurvára idegesített a dolog, de valahogy be kellett érnem munkába ezért kénytelen voltam otthagyni fél napra az út szélén szerencsétlent, majd délután hazahúztuk. Próbaképp elindítottuk kicsit mégis melyik részéről jön a zaj, mire utalhat, utal-e valamilyen típusú hibára. Beindít, majd jön ugyanaz a zaj: hörög, zörög, összevissza jár. Gyors leállít, fejvakarás.
A nyáron szinte közvetlenül miután megvettem volt már probléma az egyik porlasztócsúcsnál, konkrétan az egyiknél elcsúszott a réz tömítés és kifújt az égéstermék a motortérbe. Csupa mocsok volt minden. Akkor nem kevés pucolás és tisztítás után 4 darab új tömítőgyűrűvel úgy gondoltuk, hogy letudtuk a problémát. Mint már tudom az akkor nagy eséllyel valaminek az előszele volt.
Ebből kiindulva a porlasztócsúcsoknál kezdtük a feltárást. Talált, süllyedt. Mind a négy tömítés feladta, nyakig gázolajban állt az összes. Ránézésre kettő már nem is működhetett, kettő még olyan kérdéses volt, akár jók is lehettek. Interdiesel itt van egy köpésre, elvittük beméretni mindet, mondják meg mi a helyzet. Péntekre ígértek bármit is, de kis meglepetésre már most csütörtökön megvolt a diagnózis. Kettő totálisan elhalt, a másik kettő meg már a "piros tartományban van", szintén használhatatlanok (igen, az ember eddig a pontig is sejti, hogy pénztárcagyötrő mutatvány következik, de itt válik biztossá). Árát is megmondták, mi mennyi lenne, aztán döntsük el.
Van az a verzió most, hogy netről összehalászok egy felújítottat valamivel olcsóbban (azok sem olcsók, csak olcsóbbak), és akkor bevállalom a kockázatot, hogy X ezer kilométer után megadják magukat, de egyszerre kisebb összeget kell elköltenem. Vagy kifizetem most a különbözetet az újra, és akkor jó eséllyel megint elmegy 210ezer kilométert a kocsi velük. Utóbbira hajlok, és csak reménykedek, hogy ezzel tényleg orvosolok mindennemű problémát. Nem szeretnék egy rejtett hiba miatt jövőre ugyanerre a tételre ekkora összeget áldozni. Szóval azért para mindenhogy megvan.
Sajnos keddig biztos, hogy kocsi nélkül vagyok.

>> Szervizpettinke // Alfa 166 2.0 V6 TB Super // 2016-05-12

Nem húz vissza az index kezdetek óta - Andriska hozott egy bontott bajuszkapcsolót, hátha, de persze nem. A légzsák-átvezető két karma van letörve, ami a visszahúzó-gyűrűt forgatná. Próbáltam kipótolni, végülis működik, de nem az igazi (nyöszörög).

Ma viszont megjött az új gyűrű, cserélem is.

 
>> SzervizKristyon // Alfa 156 SW 1.9 JTDm // 2016-05-12

Korábban már írtam róla, meg le is fényképeztem, hogy megöregedett, és szivárogtatja a hűtőfolyadékot a tágulási tartály. Persze, hogy az én autómhoz, nem találok sehol. Majd nézegetve a bologokat feltűnt, hogy a 145 1.6 benzines alfáé tökéletesen ugyan az mint ami nekem kell. Még korrekt áron is van, a csere gyorsan ment még a bilincseket is lecseréltem...

>> SzervizArslan // Alfa 156 1.8 Twin Spark // 2016-05-12

Elérkezett az ideje az első futómű felújításának. Kormánymű csere, egy Carabinieri-ből bontott darabra, baltól-jobbig kettő fordulatot fordul és szép feketére van festve. Alsó lengőkarok, Monroe, jobb felső szilentezés, új stabrúd szilentek, új Mintex fékbetétek előre, új pollenszűrő. A km állás 132923. Következő akciónak főtengely szimering csere van beütemezve, illetve mintha enyhén kifújna valahol a kipufogó. Pénteken műszaki.

 
>> Autóápoláspmolnar // Alfa 156 Veloce 2.4 JTD 10V Veloce // 2016-05-11

Van par elem amiket ha Mo-n jarok fenyezni kell, fenyezo kerestetik.
Kicsivel kesobb aztan...
Valamint kicsit kipofoztam a seruleseket, nem lett elso osztalyu, de megteszi.
Ilyen volt....

 
>> Autóápoláspmolnar // Alfa 156 Veloce 2.4 JTD 10V Veloce // 2016-05-11

Vettem egy burkolatot ra, mert nem volt meg, de a motorteret is kicsit meg kellett tisztogatni elotte.

 
>> SzervizKócosw // Alfa 159 2.4 JTDm Q-Tronic TI SW // 2016-05-11

Épp a parkoloban tettem legy egy hoszabb ut utan a kocsit ,mikor kiszállok olajcsik,alánézek csordogálás.Vizsgalat, vagy kormnyszervo,vagy váltóolaj.kormányszervonal minen ok,akkor váltóolak lesz.Adac riadóztat szerinte is valtoolaj.Trélerre fel irany a szervíz.Másnap hivnak jobb oldali féltengelyszimmerong kifordult,összes olaj kifolyt.Hála Istennek nem menet közben ahol észre sem veszem,és gatya aválto is...
Mivel a szervizek németben kicsit másképp kalkulalnak oradijban megkérték a müvelet árát...azért egy szimmeringcserére 7.5 órát kicsit sokallok...tudták hogy nincs választásom...

 

Üdv innen is a márkatársnak :)

 
>> SzervizLexy és Laci // Alfa 146 2.0 TD // 2016-05-11

Új hátsó fékek, most már győzzek megállni :)

 
>> SzervizHPedro // Alfa 147 1.6 TS 120 LE // 2016-05-11

Vásárlás utáni átnézés,
Vezérlés csere
Szelepfedél-tömítés csere
Váltó tisztítás
Hűtővíz csere

Hol: D.Z-ék