Blog
Irány a Garda tó!
270 km - négy és fél óra kocsikázás volt a mai program.
Reggeli előtt a szállodából sikerült meglátnunk a legelőre menő tehéncsordát, eddig ilyet csak otthon láttam régebben a faluban.
Reggeli után a vámszabad területet határoló két hágót másztuk meg:
2.208 m - Passo d' Eira
2.291 m - Passo di Foscagno
Pihenésképp Bormióban felmentünk a 3.012 méter magas Bormio 3000 hegyre.
Innen kezdődött az út másik sarokpontja a Stelvio hágó. Pár nap híján 10 éve jártunk először itt, akkor a másik oldalról jöttünk. Valahol ott indult a hegyi kabriózással töltött nyaralások sora és a hágóvadászat. Visszagondolva sok szépet láthattunk, megérte.
Szóval a Stelvio előtt kis kitérőt tettünk a 2.501 méter magas Umbrailpass-ra, ami egyben a svájci határ is, de nem mentünk át.
Stelvio a maga 2.758 méterével egy gondot jelentett, rengetegen voltak, nem tudtam a táblával közös képet csinálni. Még a sílift is ment, síelők is voltak.
Újdonság volt hogy felmentünk a 2.800 méter magas "Tibet Hütte"-hoz, ami a nyilvántartásom szerint a negyedik legmagasabb autóval elérhető pont. A Stelvio a hetedik elérhető legmagasabb pont és a második legmagasabb hágó.
A túlsó oldalon lefelé megálltunk a 2.188 méter magasan fekvő Berghof Franzenshöhe hotelnél. A Stelvióra felvezető út festői hátteret adott az ebédhez.
Volt még egy megálló egy kávé erejéig betervezve, az 1.875 méter magas Ristorante Rocca Bianca. Itt nem volt parkoló, úgyhogy kimaradt.
Nem maradt ki a Forte Gomagoi - útzáró erőd a Stelvion.
Még 190 km várt ránk a következő szállásig: Hotel Campagnola - Malcesine
Itt egy kiadós vacsorával tettük fel a pontot a mai napra.
Motul olaj és szűrők cseréje
Km.: 176.000
Első nap több mint a felét megtettük az útnak, második napra kicsit több mint 700 km maradt. Még egy tankolás Karlsruhe környékén, feltételeztem Franciaországban drágább lesz a benzin (nem volt nagy különbség, Németország, Franciaország, Olaszország, bár régiónként vannak kisebb eltérések, nagyjából hasonló árban vannak, Szlovénia viszont lényegesen olcsóbb - lett volna. A legtöbb országban lehet 30-40 centet is spórolni ha nem az autópályán tankol az ember, Franciaországban azonban érdekes módon nincs akkora különbség a pályán lévő árak és a vidéki kutak között).
Tankolás után megint nem keveredünk fel az autópályára, de itt már nem lepett meg mert hallgattam a német közlekedési híreket és tudtuk, hogy dugó van a határon. Megint úgy jutottunk át Franciaországba hogy nemhogy határőrt de bódét sem láttunk. Kár volt ennyire készülni a határátlépésekre...
Colmar hamarabb jött mint az út fele, de egy olyan városka, amit akkor is érdemes útba ejteni ha 100km-es kitérőt kéne tenni. Az interneten fellelhető képeket nézve úgy éreztem azok biztos erősen photosoppolva vannak, de a színeken túl nem kellett sok mindent megváltoztatni, a városka tényleg úgy néz ki mintha valami mese díszlete lenne. Érdemes rászervezni az utazást ha az ember a környéken jár.
Mielőtt megérkezünk a barátainkhoz, keresztül megyünk Auxerre-en. Ahogy áthajtunk a városon látszik a városka gyönyörű katedrálisa és bár megint egész nap úton voltunk, nem bírom megállni, hogy ne álljunk meg körülnézni. A fiamnak ez már sok volt a jóból, de a lányok azonnal kaphatók voltak még egy sétára. Nem bántuk meg :)
A vírushelyzet miatt sokáig lebegtettük, de last minute elhatározással belevágtunk a Franciaországi körútba. Mielőtt elindul a 4. hullám, illetve a franciák és a németek elindulnak augusztusi nyaralásukra vissza is érünk.
Kicsit gondolkodtam, hogy a korábbi tapasztalatok alapján hogyan fogja bírni a család (két nagy gyerek van a családban és egy kicsi) a hátsó üléseken, de egy nem sokkal az utazás előtt kipattant ötlet tökéletes megoldásnak bizonyult. Bár a hosszabb utakra eddig a teljes méretű gyerekülést használtuk, a városi szaladgáláshoz már jó ideje csak ülésmagasítót. A mienket a barátaink keskenyebb verziójára cserélve és azt berakva középre mindenkinek kényelmessé vált az utazás, minden tekintetben elegendő helyet biztosított a Giulia 5 embernek is ebben a felállásban.
A csomagtartó problémát az 5 kabinbőrönd plusz a Thule síbox oldotta meg. A hatékony pakolást a nem elegáns de annál célravezetőbb módszer biztosította: kabinbőröndök be majd lehajtott üléstámlákkal megpakolni a bőröndök mögött fennmaradó helyet.
Gumikat a telipakolt súlyra fújva minden készen állt az indulásra.
Azért hogy ne üssem ki magam a sok vezetéssel és élvezni is tudjam a nyaralást ezért egy napra max 800-850 km-t terveztem így az oda és visszaúton is megaludtunk félúton. Illetve az ilyen napokra 300-500 km környékén kerestem valami látnivalót és egy nagyobb (1,5-2 órás) sétával, városnézéssel, ebéddel egybekötött megállót is beiktattam. Persze az is sokat számított hogy a feleségem is többször vállalt 150-200 km-t így már igazán nem volt túlságosan megterhelő az utazás.
Az első nap, a félutas megálló Salzburg volt, odafelé folyamatosan néztük hogy vajon be tudunk-e egyáltalán menni a belvárosba mert előző napokban a Salzach több környékbeli települést is elöntött, de szerencsére az utolsó két nap napsütése elég volt ahhoz hogy ne emelkedjen - sőt némileg csökkenjen is a vízszint. Salzburg most sem okozott csalódást, figyelni kellett az órát mert a városban sokkal több van mint amennyit egy 1,5-2 órás megálló lehetővé tesz.
Feltöltődve indultunk el, Waze bekapcsol de valahogy nem arra megyünk mint ahogy rémlett hogy legutoljára felmentünk az autópályára. Nem véletlen, mint ahogy később a saját szemünkkel is meggyőződhettünk róla az autópálya a határ után is teljesen be volt állva így a Waze úgy döntött országúton jobb lesz nekünk. És ez mindjárt az első napra biztosított is egy felejthetetlen élményt. A navigáció Bad Reichenhallba vitt, úgy értünk át Németországba hogy először csak az tűnt fel hogy miért jár ennyi német rendszámos autó Ausztriában mikor kiderült hogy már átmentünk a határon. OK akkor az EU-s Covid igazolásokat el lehet pakolni.
Ekkor jött az igazi szájtátás, Bad Reichenhall után a 21-esen, majd a B305-ön mentünk tovább és ez az út olyan fantasztikus helyeken kanyargott, hogy nehéz volt megmondani mi volt nagyobb élmény, az hogy milyen fantasztikus a táj körülöttünk vagy az hogy az Alfa mennyire elemében érzi magát a szerpentineken megpakolva is.
Inzell után vissza az autópályára, az egész út alatt itt volt egyedül olyan érzésem hogy lehetne jobban tolni neki, a német autópályán a 140-150 közötti tempónál sokan elhúznak mellettünk, de a telipakolt autó, a tetőbox és amiatt hogy sok kilométer állt még előttünk ellenálltam a késztetésnek, hogy beletapossak a gázba... Mondjuk nehéz volt megállni. Este pihenő egy kis Gasthofban, az autópályától pár kilométerre fekvő faluban. Hangulatos vacsi a Gasthof udvarán, korai fekvés mert másnap is korán akartunk indulni. Lefekszek az ágyra mire hosszú ringatózás után megnyugszik az ágy. Hogy MIVAN? Vízágy? Ok, ebből én nem kérek, szerencsére a lányok viszont kapva kaptak a lehetőségen, ágycsere, és már lehet is húzni a lóbőrt.
Itt egy felvétel nem túl jól kiválasztott zenével a B305-ről, lenémítva valamit visszaad a hangulatból. Szerencsére amikor mi mentünk a töredéke volt az autók száma annak mint ami a videón látható...
Alfa Romeo Club Mo. találkozó a Balatonszemes - Rádpusztai Élmény és Gasztro birtok
Bő 250 km kabriózás, jó társaság, ismerősök, alfás esernyő...
Jó nap volt :-)
6726Km,351,26l gázolaj. Többnyire normál, néha prémium. Ez annyi mint: 5,222l/100Km. Na ez aztán nem sok. Ebben volt három pesti út, ami kb1200 Km. Az autópályán 140-re van állítva a tempomat, (GPS szerint ez kevesebb). Az itthoni használat során ritkán tudom hatodikba kapcsolni, a fordulatot igyekszem 2000 körül tartani. Olaj nem fogy, erő van, idáig minden OK.
Tegnapelőtt volt pont egy éve, hogy hazahoztam a nagy Juliskát, ennek apropóján intéztem Neki egy kötelező szervizt. Bár még frissnek mondható a benne lévő olaj és szűrő, de ez az előírás, így kapott új Selénia 0w30 Digitek Pure Energy olajat, olaj, pollen és levegőszűrőt. A klíma is ki lett fertőtlenítve. Az átvizsgálás során semmi problémát nem találtak. (7310 km.)
2021. július 16. volt a nagy nap, mikor végre átvehettem az autót!
Sosem vezettem még előtte Giulia Q-t, hát ismerkedjünk... Nem mondom, hogy nem tudtam, hogy mit hol keressek, mert kb. minden videót megnéztem már a kocsiról a neten az elmúlt 2 évben. De benne ülni, persze egészen más. Beleülni a Sparco sportülésbe, ami olyan mélyen van, mintha a földre csüccsennék, érezni a háttámla fogását a latissimus dorsi-n, megmarkolni a kormányt, érezni, ahogy a motor megbillenti a kasztnit indításnál... Csöpögős élmény.
Az első km-ek budapesti gurulgatások voltak. Sikerült is kifogni a dugókat, szóval menni nem nagyon tudtam, de legalább kaptam egy kis ízelítőt abból, hogy mennyire megbámulják az autót az emberek.
Aztán kiértem az M0-ra. Na, akkor lépjünk oda kicsit, nézzük meg mit tud ez a Ferrari derivatíva motor. Lenyomtam a gázpedált, az automata hirtelen visszagangolt, elkezdett húzni... Majd sípolás, a műszerfalon a sárga tengeralattjáró, az óracsoport kijelzője pedig kiírja: "Have engine checked"
"Mi a f.sz???" - szaladt ki belőlem. Azzal a lendülettel fordultam is vissza a kereskedésbe. Figyeljetek már, most adtatok el nekem egy zsír új autót, ez meg már chek engine-ezik nekem. Valamit csináljatok már vele.
Hibakódokat kiolvasták, törölték, majd azt mondták, hogy biztos csak valami kezdeti apróság, most már jó lesz. Hát jó, gondoltam, ez csak ilyen emlékeztető volt az autó részéről, hogy ne felejtsem el, hogy olaszban ülök, az életérzés része.
Elindultam haza, M0 újra, nagyobb gáz... és paff: check engine. Na jó, ez már nem vicces. Mi a franc bajod van? Azt hittem a szeretőm leszel, ne legyél már ekkora ribanc!
Már péntek késő délután volt, úgyhogy elvittem haza az autót. Másnap Alfacity, de erről majd egy külön bejegyzésben.
Volt egy ELM327 kiolvasóm még régről (rutinos Alfás vagyok, mondhatni), a telefonomra meg letöltöttem a Torque Pro-t egy ezresért (köszi a tippet, Erhard), így én is tudtam törölni a hibakódokat átmeneti megoldásként. A hibakódok alapján nem igazán volt egyértelmű, hogy mi a gond, de gyanús volt, hogy egy részecskeszűrő nyomásszenzor rosszalkodik.
Következő hétfőn megbeszéltem a szervizzel, hogy felviszem azon a héten az autót. Gondoltam, berendelik az alkatrészt, cserélik és végre tényleg gondtalanul élvezhetem a régóta várt kocsimat. Naiv voltam. Digóéknál nem ilyen magától értetődően mennek a dolgok...
Pénteken tudtam csak menni, majd másfél óra várakozás után közölték, hogy diagolták a kocsit, sajnos a gépük nem ismeri a hibakódokat, amiket dob, úgyhogy nem tudják mit csináljanak vele, majd felveszik a kapcsolatot az importőrrel.
Hogy mi van??? Egy hete átadtatok nekem egy 0 km-esen is szar kocsit és egy hét alatt annyira jutottatok, hogy kiolvassátok aztán majd vagy lesz valami vagy nem?
Itt már kezdett eldurranni az agyam. Tényleg így megy ez digóéknál? Vesz az ember 30M-ért egy zsírúj autót, amit úgy adnak át, hogy hibás, aztán még meg sem tudják javítani? Na, ne szopassatok már, b.zdmeg...
Ennek azért nem úgy kéne működnie, mintha a tizenéves, 500 ezerről visszatekert, Németországból behozott romot vettem volna meg a józsefvárosi neppertől. Mellbevágó élmény volt, hogy ez egy új autónál is így működik és hogy milyen inkompetenciát és érdektelenséget tanúsít a gyártó, az importőr, a szakszerviz...
Közben azért beleszaladt az autóba az első 1000 km, szóval ideje lett volna elkezdeni hajtani. Úgy döntöttem, hogy ez nem ér meg több idegeskedést, mert nem fog tőle jobban menni semmi, de az egészségemnek nem tesz jót. Úgy voltam vele, hogy elkezdem taposni rendesebben, aztán ha hibakódot dob, megállok, törlöm és nyomom neki tovább. Ideje elkezdeni élvezni az autót.
Fuh, és élvezetből van rendesen. Ahogy ez belefekszik a kanyarba, amilyen könnyedséggel kezeli a nagy tempókat, az éles sávváltásokat, ahogy megindul egy nagyobb gázra, ahogy felhördül a visszaváltásra... Olyan könnyedséggel kapja fel a fordulatot, mint ha nem is másfél tonnát tolna előre a motor, hanem csak egy gyerekjáték lenne a fordulatszámmérő, ami ide-oda szaladgál. Észveszejtő... Remegve szállok ki belőle minden alkalommal.
A kinézete meg mindent visz. Sokat gondolkodtam mit mondjak, miután megrendeltem és kérdezték, hogy "jó, jó zöld, de milyen zöld? Mint a fű? Vagy sötétzöld?" Nem nagyon tudtam megfogalmazni. Smaragdzöldet mondtam jobb híján, de az nem pont ilyen. Aztán egy kolléganőm meglátta, egyből rávágta: hát ez olyan szentjánosbogár zöld. Én meg csak álltam ott tátott szájjal. Egy évig próbáltam rájönni, hogy milyen zöld ez, erre itt ez a csaj, ránéz és rávágja kapásból. Hát igen, vannak olyan dolgok, amikhez egyszerűen nők kellenek, és kész. A színek ilyenek.
A dugóban vagy lámpánál állva látom, hogy néznek át más kocsikból. Parkolóban, benzinkúton odajönnek, fényképezik. A gyerekek tátott szájjal szokták nézni, meg mutogatni rá. Hát, nem egy lopakodó autó, az biztos.
Jelen állás szerint kereken 3 hete van nálam az autó és 1700 km-t tettünk meg együtt. Imádom, de azért frusztrál is, hogy még mindig nem élvezhetem felhőtlenül.
Még mindig ott tartunk, hogy keresik a hibát. Most már nagyon remélem, hogy hamar megtalálják. Aztán lesz egy jó autóm jövő héten. Vagy szeptemberben? Decemberben? Jövőre? Ki tudja ezt digóéknál...
A hátsó dob bekötöcsövét kellett cserélni, mert a felső részénél egy körömnyi ponton megette az idő. A biztonság kedvéért az egész kb. 40 cm-es csőszakaszt cseréltettem. Ha már alánéztek átvizsgálták az egész rendszert, ahol szükséges volt megerősítették a hegesztéseket, tömítést cseréltek és cinkspray-vel fújták le a varratokat.
A javítás után újra nagyon szépen szól a SupersPrint rendszer.
A munka ITT készült. Gyorsak és pontosak voltak, kifogástalan munkát végeztek.
