Blog

>> SzervizJony85 // Alfa 156 Sw 2.4 jtdm 20v // 2020-06-23

Egy ideje már rázott az autó eleje gyorsításkor, egyértelmű, hogy féltengely. Ki is lett cserélve, illetve a felső motortartó bak ki volt szakadva, így az is cserélve lett.

 

Ma kapot az Alfa 4db új Continental EcoContact 6 nyári gumit, mert a régiek profil mélysége már nem volt az igazi és elég régiek is voltak.
Ezzel egy időben megnézettem a bal hátsó téli gumimat is, mert abból jobban szökött a nyomás, mint a többiből. A gumis talált is benne egy vékony 1cm-es fejnélküli szeget, amit kívülről egyáltalán nem lehetett látni. Így a nyári gumi csere mellett a defekt is be lett foltozva.

Szegény Alfa a karantén miatt nem nagyon van mostanában használva, és álltó helyében a hátsó ablaktörlő motor tengelye úgy döntött, hogy berozsdásodik. Ezt úgy vettem észre, hogy a lapát az első törlésnél megállt az ablak közepén. Kiszedtem a motort, de a belső mechanikának nincs baja, és egy kis kézi segítséggel a motor vissza tudta vinni a lapátot a vég állapotba. Kapott a tengely egy kis kúszóolajat és járattam lapát nélkül a motort.

@Update: Megint nem volt használva a hátsó ablaktörlő egy ideig, és megint megállt az ablak közepén a lapát az első törlésnél... Megint szét szedtem, de most a lapát mozgató tengelyt szétbontottam amennyire tudtam, és befújtam rendesen WD40-nel. Járattam megint lapát nélkül jó sokáig miközben fújkáltam rá a WD40-et és a tengely túl végén folyt ki a rozsdás WD40. Sajnos nem tudtam teljesen szét szedni a tengelyt, így nem lett rendesen kitakarítva... A végén lehet be kell szerezzek egy új hátsó ablaktörlő mechanikát.

 
>> EgyébTrombozis // Alfa 159 2.4 JTDm // 2019-06-13

Benzines az autó, ja nem... Ma sikerült beleraknom 40 liter benzint. Mindent elb@sztam, amit csak lehetett, szóval így sikerült. Kb pár hónapja az i30ba ment gázolaj a benzin helyett.
Szóval bontás. Kis áram az szivattyúnak és az üzemanyag szűrő kimenetére egy csövet egy kannába vezettünk. Jó kis délutáni program volt, ha már nem indult be a kocsi. :-):-)
Öregszem. 8-)
Üléslap alá a patent: 50500769

>> Szervizfbence // Alfa 146 1.6 boxer // 2020-06-22

Szerintem elkezdett búgni a jobb hátsó kerékcsapágy, így vettem egy újat, és kicseréltem. Bár valami nem az igazi...

 
>> AutóápolásAtesz159 // Alfa 159 SW 2.0 Jtdm // 2020-06-13

A tavalyi nagyon csúnyán elrontott motorháztető fényezését korrigáltattam.Gyönyörű lett!Mármint a mostani...És a legjobb,hogy végre találtam jó fényezőt!
2 hete történt,de csak most írtam blogot róla.

 
>> Tuning és extraAtesz159 // Alfa 159 SW 2.0 Jtdm // 2020-06-13

Egy kis ajándékcsomag nekünk!
Így kb. eljutottunk oda,ahova szerettem volna,hogy eljussunk külső-belső dizájn szempontjából.

Mgjöttek a cuccok Lacitól, a benzincsöveket gyorsan le is cseréltem. Feldobtam 2 képet mi jött le és milyen az új, durva a különbség. Elfújtam egy doboz szilikont a gumi és műanyag alkatrészekre, csillog mint a Salamon töke :D
Holnap ha valaki nem ér oda OT vizsgára akkor én leszek a beugró, bár a koronavírus helyzet miatt már nem lett annyira sürgős szerencsére.

 
>> Egyébfbence // Alfa 146 1.6 boxer // 2020-06-21

Mi tagadás, szegény munkásautónak van használva. Az elmúlt egy-két écben elés sokat hurcolásztam cuccokat ( evező, mellények, fűkasza ), így arra jutottam lehet egyszerűbb volna kiszedni a hátsó üléseket. Most ennek álltam neki.

 
>> EgyébSüni155 // Alfa 159 2.4 20V JTDM Q4 TI // 2020-06-20

Kirándulni voltunk a Kékestetőn.
Azt tudtam hogy a 159 nem egy versenyautó, de bevallom kicsit nagyobb teljesítményt vártam. Ha a 155-nek nagyobb tempónál nyomtam egy Entert az azért megindult. Itt viszont semmi... Sokan írták hogy a 159 2.4 az egy igazi élmény autó, nem tudom hogy miután jelentették ki de valamit nagyon benéztek. Nem érzem azt a vad gyorsulást amiről áradoznak. Nem érzem azt hogy vissza váltás nélkül magabiztosan tudnák előzni. Nem érzem azt hogy velem van az Erő!! Audi,BMW alázó ez a kocsi?!?! Miket aláztok? 1.6i, 1.8d?! De abból is a 15 évnél öregebbet... Nem tudok álló helyzetből ki rajtolni, 1=35-40km/h?!?!?! Nem lenne amúgy rossz ha nem lenne ilyen nehéz, és ilyen rövid a valtó...a 155 kevesebb ló de mégis jobban megy mivel könnyebb. Olyat is olvastam hogy a GYÁRI 210 lovas jtd megeszi a GYÁRI 3.2 jts-t. Hát persze... Az álmaikban lehet... Valamint a gyönyörű 5 henger hang ezért van mindenki oda? A 3.2 v6 jtsre megköpködnek?! Itt mindenki hülye? Ezzel nem leszolni akarom ezt a típusú motort mindössze ha más is ilyet szeretne ne legyenek illúziói, nem kell mindenkinek minden hülyeségét elhinni akár a brutális teljesítmény, akár a GYÖNYÖRŰ 5HENGER HANGJA, akár az 5-6 literes fogyasztásról(általában ezek az emberek mennek 80-90-el a kamionok seggébe a pályán, fordulatszám mérő pedig el ne érje az 1500-as fordulatott, mert akkor már sokat eszik ... Ezek a motorok előbb utóbb úgyis meghálálják ezt a kínzást... Akkor meg lehet szar olaszozni. ) vagy épp a 150e km-es futásról legyen szó.

 
>> SzervizSüni155 // Alfa 159 2.4 20V JTDM Q4 TI // 2020-06-19

Tükör állító gomb nem volt a helyén, talán egy 147be való volt.
Ma kicsereltük gyárira. 18 as felni szett lemosva.

E36-tól megváltam... Rengeteg időt és pénzt öltem bele : beltér teljes csere: ülések, kárpitok,fabetetek, fa multikormany, fa váltó gomb, szélfogó, E36 feliratos szőnyegek,nagy fekete szőnyeg, Síléc alagútba gyartott mélynyomó (jbl) , gyári hangszórók, keménytetö (újra húzott karpittal) , műszerfal, nagy bord, kábelek,dupla digitklima, belső küszöbök, csomagtér karpitok, Félautomata tető modul, bolhák, ablak rögzítők,gumi szigetelések, ajtó szigetelések, komplett nyitható vaszontető (plexi, külső-belső vászon, tömítések zarszerkezet, váz) és még sok más. Kívül: Japan Racing 9 felni, style5 felni, style 27 felni, új gumik, angel eyes fényszórók, projektoros fényszórók, külső Küszöb, első sárvédő, díszlécek körbe, embléma, irányjelzők, hengerfej, vezerles, tömítések,Bosch gyertyák, Ngk gyertyák, gyertya pipák, gyertya kábelek, gyári trafó, kartergaz szűrő, csavarok, motorter műanyagok, legterelok dobbetétek, fékek,lengőkar, stabpálca, olajak, fekcsovek, fékek felújítása, 3.45 speer difi,nyitott kipufogó rendszer,katalizátor, gyári kipufogó rendszer katalizátorral, gyári rugók, gyári gólyalábak, toronycsapagyak, gewinde, paragi vegdobos rendszer, féltengelyek (ezeket csuszkálgatás közben tördeltem rendesen..) stb. Stb. Stb...
Szóval szinte mindent cseréltem és miért váltam meg tőle? Igazából hirtelen felindulásból beadtam az egyik "bontóba" ... Ki akartam szálni a mókuskerékből. Hátsó lengéscsillapító kiszakadt(persze könnyen orvosolható lett volna) centrálzár off, és az alig egy hete rendberakott tető is megált... Egy igazi drogos hülyegyerekek által leélt példányt fogtam ki. (Valljuk be nem nehéz ilyen E36-ot találni... Sőt a piac 90%-át ezek képzik. Azt hinné az ember hogy 1-2 Millió körül már van választék, persze olyan ami papíron is az ami a motortérbe csattog, és hogy legalább nem rohad... ) Amit részben tudtam is... Hátsó fékcsö elkalapálva, gyorskötözö MINDENHOL kasztni alja rohadt de mégmenthető, a beltér hányadék, kábelek össze vissza szigeteletlenül, fékolaj tartályba ÉTOLAJ!!! De mindíg bíztam abban hogy a végére érek... De nem így történt. Elegem lett a folyamatos átverésekből (postán érkezett bontott alkatrészek 100% selejt, törött stb... Személyes átvételekkor néha a világvégére kellett le utaznom a semmiért! Volt hogy külföldre mentem hibátlan alkatrészekért, persze mikor szereltem be és állítottamVOLNA be akkor jöttem rá hogy hát ez mégsem hibátlan, VISZONT még van hely neki a kukába... Persze tisztelt a kivételnek, mert vannak, gondolom ! ) elegem lett a sok hülye gyerekből akik ebből nem megélni, hanem meggazdagodni akarnak. Nem az volt a legfőbb bajom hogy minden hororr ár, mert megfizettem, hanem az hogy még sz@r is! Kettő első kiült, kiszakadt, szétkopott Vader ülés 500e ft?!?! Egy sárvédő aminek az alja elvan rohadva 30-40e ft?!?! Én hülye meg kidobtam a vasasoknak mert pofátlanságnak érzem ezért még pénzt kérni... Nekem mondjuk nagyon nagy szerencsém volt az üllések terén, sikerült 210eft ért nem szakadt, sima alap, nem elektromos, nem combtámaszos, nem sport, bőr fűthető ülléseket szereznem. (Persze mindenhol vannak ilyenek, Az Alfások közt, minden márkánál, csoportnál, biciklitől a szoba bútorig.)
a vevő kör.......... hát na... Az érzés amikor hirdetsz egy
BMWHEZ KEMÉNYTETŐT és megkerdezik: Diesel vagy Benzin... A tető hirdetés feladás után, perceken belül több mint 30 nagyon izgatott, értelmi fogyatékos rohamozott meg természetesen azonnal alkudni szerettek volna a KOCSI ÁRÁBÓL!! Olvasni nem tudtak, hiába írtam le a fenyképek közé, a hirdetés szövegébe, és a hirdetés leirásába is hogy én csak egy tetőt Hardtoppot árulok.
De hogy pozitívan is nyilatkoztak: egy nagyon megbízható autó. A cabrio érzés, a BMWs érzés, a hátsó kerék hajtás, a keresztbe autózás egy igazi élmény, életérzés, ami azért kárpótolt. És egy elsőkerekes sosem fog ilyen élményt biztosítani... (mindaddíg amíg a zsír "frissen Felújított!!!" speer be nem fosott)

Ha esetleg érdekelne rövid videó : BMW E36 CABRIO. út a bontóba