Blog

>> EgyébKristyon // Alfa 147 Selespeed // 2020-06-18

Kompresszió méréssel indítottam a napot, egyes, négyes henger gatya, kettes, hármas meg meglepően jó.
Mérés után összepakoltam, de már nem tudtam indítani. úgy tűnik nem túl sokat bír az akku, hiába lett feltöltve...
Ellenőriztem a vezérmű, és a segéd szíj állapotát, mert ezen a motoron egyenlőre nem akarok ilyesmit cserélni, ránézésre még vállalhatóak...
Közben azt is sikerült észrevenni, hogy az előző nap betöltött ablakmosó folyadék, eltűnt a tartályból. Töltöttem bele némi vizet, és már lehetett is látni, hogy pötyörészik a lökhárítónál a tartály alatt. Ezért kiszereltem a tartályt, de az feltöltés után szépen tartja a folyadékot, majd máshol kell keresni a hibát...
Még maradt egy kis időm arra, hogy a majdnem fehéren villogó index izzókat kicseréljem. LED-et kapott, érdekes, hogy a 156-ban jól működnek. Itt is kívül jó ütemben villognak, viszont a visszajelző a műszerfalon úgy villog, mintha kiégett volna valamelyik, egyenlőre marad, majd később hagyományos izzót kap...
Még felfedeztem egy motorvédő burkolat darabkát lógni az autó alján. Egyenlőre nem is tudom levenni, mert elforog a csavar...
Mára ennyi jutott...

 
>> Szervizfrusciante // Alfa 147 Gta Q2 // 2020-06-27

Olaj és szűrők cseréje. Mellette kuplungmunkahenger generator és feltengo gumiharangok cseréje. A szervizt Csöri végezte. Emellett bekerült a kocsiba egy toronymerevito illetve usbs töltő a szivargyújtó helyére. Csörinel azt kaptuk amit vártunk.

>> Egyébfbence // Alfa 146 1.6 boxer // 2020-06-26

Ahhoz képest hogy majd egy évig szinte hozzá se kellett nyúlni, mostanában elég sokat van vele foglalkozva.
Két helyzetjelző izzó csere, egy tompított cserélve.
Illetve a korábban említett relét is kicseréltem egy Hella gyártmányúra - nem mintha lett volna választásom (: .

 
>> Eseményhpeti91 // Alfa 159 Sportwagon 1.9 JTDM 16V // 2020-06-26

Újabb 2 évig járhatja az utakat. Ugyan a 180 nap haladékban még éppen benne lett volna, de nem vagyok benne biztos hogy ezt a külföldi rendőrök is tudják, ezért levizsgáztattam. A vizsgabiztos annyit mondott miután alulról átnézte a kocsit: "bár minden autó ilyen állapotban lenne amit ide hoznak".

 
>> Szervizhpeti91 // Alfa 159 Sportwagon 1.9 JTDM 16V // 2020-06-19

TRW-t választottam, a gyári még nem kopogott, de a gömbcsukló gumiharangja ki volt már szakadva, ezért műszaki előtt kicseréltem.

 
>> Tuning és extramate59 // Alfa Spider / GTV 3.0 v6 // 2020-06-25

18-as gt felnik, szerintem jól áll neki 😁

 
>> SzervizLexlutor // Alfa 159 1.9 Jtdm Sportwagon // 2020-07-04

Megint lecseréltem a féktárcsáimat. A régi jó volt, tavaly vettem újjat, de nyikorgott, amit nagyon utálok. Ate volt benne, de valószínüleg magas a széntartalma azért nyikorogott. Bármilyen betétet raktam bele, nem volt jó. Most Brembo került bele. Ez másik kocsiba volt ami összetört, 1000km ment, úgyhogy még bejáratós volt. Lefestettem feketére a felületet, mert ezüst volt. Hátúl is fekete,és így jobban néz ki.

 
>> Tuning és extraLexlutor // Alfa 159 1.9 Jtdm Sportwagon // 2020-07-04

Végre sikerült olyan felnit találni 1 darabot, ami a kocsimon van. Egy ideje kerestem. Egy helyen volt rajta kis padka nyom, de nem mély. Vettem rá új gumit, olyat ami a kocsin is van. Talán kicsit igy maximalista, de nem sokkal lett volna olcsóbb ha valami gyengébb minőségű vagy használt gumit vettem volna. Mivel nagyon bevált ez a gumi (Kumho), legközelebb is ilyet veszek. Így van egy pót felnim és gumim is ami megegyezik a fent lévővel. Meg 80kmh helyet amit mankó tud, lehet 220kmh is... pótkerékkel. Persze sehol nem megyünk ennyivel. Lecsiszoltam, szórógittel lefújtam, festettem, majd lakk. Nem vittem túlzásba. Majd ha felújitom a kerekeket akkkor egyszerre megy mind az öt, és színe is egyforma lesz. Éppen befér a póterék helyére. A szerszámartó szivacs peremeiből levágtam kb: 8mm-t, így belement rendesen a szerszám tartó szivacs is.

 
>> EgyébTrombozis // Alfa 159 2.4 JTDm // 2020-06-25

Elkészültek a télikerekek. Szépen fel lettek újítva. Igaz a pótkeréken maradt a gyári szín, de az szerintem sosem volt kiszedve. :-o