Blog
Bár még volt vagy 1.000 km az esedékességig, a jövő heti német túrára tekintettel megcsináltattam az olajcserét. A szokásos Selenia ment bele.
Mivel a fékcserekor kissé mozgott a két alsó, hátsó lengőkar, azokat is cseréltük.
A nemrég vásárolt ablaktörlő lapátok az odaúton szinte átláthatatlan csíkokat hagytak, mérgemben felrakattam egy pár gyári lapátot.
Minden készen áll a jövő heti túrára.
Ha minden igaz, ez volt az utolsó olajcserénk...
Induláskor még jó idő volt idehaza. Mire megérkeztünk a Fekete-Erdőben már várt minket a tél.
A hazaút kimondottan izgalmas volt, főleg a teherautósok miatt. Valamiért azt hitték, hogy a fizika nem vonatkozik rájuk és csodálkoztak, ha nem tudtak elindulni az emelkedőn. Az utolsó előtti képen látható sem tudott kifordulni a parkolóból, néhány száz autós 15-30 percet várt miatta. Köszönjük Emese!







Hát, 2011 november 18-án vettem, a jól rémlik, 189.000 km-rel.
2013. júliusában 210.000 van benne.
Volt rajta a kezdet kezdetén egy olajcsere (+légszűrő, olajszűrő), üa.szűrő csere, gyertyacsere, nagynyomású olajgomba csere.
Megvettem rá a fekete Speedlineokat Youri-Dfg vonalon.
Utána NTC csere még az év decemberének végén.
(Nyár. Csönd. Illetve klímatöltés Dfg-nél. Ja, meg az alapjárati motorra menő vákuumcső kirepedt, 500 pénz volt Marklarnál, talán akkor hozhattam el az üléseimet is azt hiszem...)
2012 Ősz: Valami kretén, korlátolt agyú barom letörte a jobbos tükröt... Trencsiktől lett.
Ugyanakkor valószínűleg a felnijeimet is megpróbálták lelopni, de megzavarhatták őket, a bal elsőn lelazították a csavarokat. Örültem másnap az autópályán...
Tönkrement a LMM benne, Marklartól másikat szereztem be.
Újabb olajcsere szűrőkkel 200-nál. Mellé vadonatúj lambdaszonda, hátha segít. (Nem segített. A problémám alacsony fordulati nem menés, benzinszag, enyhe túlfogyasztás, néha berángatás voltak.)
Közben egy haverom befejelte az oldalát, bal hátul még nem győztem meg magam, hogy leszereljem azt a sárvédőt. Okkal...
Nyáron cseréltem még pollenszűrőt. Hát, valszleg 20 éve először én...
2012 őszén vettem bele egy másik ECU-t, hátha az okozza... Nem.
Aztán 2012 őszén egy húzósabb autópályás menet után összepisilte magát. Elengedett egy liter olajat. Sajnos csak szarral sikerült utána tölteni, benzinkútról, óvatos közlekedés ON.
Vezérlés oldali főtengely-szimmering csere, ha már lent voltak, hosszbordás és ékszíj is cserélve, PLUSZ a rángatás okát is kiderítette Kerepesi Jani. Köszönöm neki ezúton is! Egy munkanap alatt az összes gondomat megoldotta, le a kalappal.
+++ ---> Az olajfogyás a 0-ra mérséklődött a szimmering cserét követően.
Nyár elején Nardi kormány, hátsó szárny beszerzése, illetve olajcsere, szűrőkkel. A már említett 10W60-as L-M GT1 olajra. Egészen más a hangja azóta.
A fogyasztása idén nyárig stabil 10 volt, aztán megtaláltam a nagypapacipőmet, és Felvidéken produkált egy 7.5-öt, Balatonon pedig egy 8-at.
Ennyi. Eddig. De az augusztus húzós lesz: futómű, fék, elektromosság.
Miután nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, visszatetettem a részecskeszűrőt. Nem lett szignifikánsan kevesebb a fogyasztás, max. 3-4dl, de az sem biztos, mert más volt a két tankolásnál a vezetési stílus, ill. a körülmények. Cserébe szürkén (?) kormolt mint egy átlag TDCI és a kipufogó hangosabb, morgósabb lett. A csatolt képen az hő érzékelő helyét pótló cucc látható, köszönhetően annak, hogy a mester levágta azokat korábban. A mélysége nem sikerült tökéletesen mert lötyögött benne a hőmérő, úgyhogy kellett gyártanom egy tűzkarikát alátétből ~7,5mm belső és ~13mm külső átmérővel :-( A MESTERnek ez vajon miért nem tűnt fel? Egyből mellette a nyomás különbség jel csöve !!!!

Ma minden kikerült a kocsiból.
1. előtte
2. utána
3. A bitumenezés.
4 - 5. A hátsó ajtó lakói. Lehet találgatni, hogy melyik a gyári.
6 - 7. Focal (Nr 10A0000841) a dobozában várja a 159-be való beépítést.







Kikerültek a jobb oldali ajtókból a hangszórók:
1. - 2 . Focallal
3. Újra az eredeti állapotban.
4. A bitumenozott ajtó.




Nekiálltam a HiFi kiszerelésének:
1. Előtte
2. Utána
3. - 4. Kikerült a Blau rádió illesztője a multikormányhoz
5. A rádió csatlakozójában a PIROSat és a ZÖLDet kellet visszacserélni, hogy működjön a gyári rádió
6. Kikötésre kerültek a végfok csatlakozói
7. Majd kikerült a végfok is az alaplappal együtt
8. Az RCA és hangszóró kábel is kikerült.
Kiszedtem még a kondit is - erről nincs kép
Az ajtókban kell még visszacserélni a hangszórókat a gyáriakra.








Egy tank Xado-val kezelt nyál elfogyasztása után a következő észrevételeket teszem.
1. Az alapjáraton előtte mért +-2 fölötti korrekciós értékről (1-es kép) +-0,9 körülire változott (2-es kép) kb. azonos feltételek és paraméterek mellett.
2. Egyenletesebben és halkabban jár alapjáraton még kiírt EGR-rel is mint valaha.
3. Más nincs, de tettem bele ebből is és majd meglátjuk.


Belenéztem a kesztyűtartómba, és találtam egy borítékot, amit GT cartárs küldött nekem, megtaláltam benne a kis alfa jeleket, amiket az ülés tekerőre szántam.
Teljesen elfeledkeztem róla!
4C-n van ilyen (na jó kicsit vagányabb) onnan az ötlet. Azt a képet nem találtam meg, hiába kértem, nem kaptam meg senkitől.
Tehát akinek megvan a kép a 4C ülésén lévó logoról az küldje el, mert be szeretném rakni ide!
Köszi!
Matricáért,mint fenntebb is említettem GT cartárs a felelős. Lehet bombázni, minden hülyeséget megold :PPP

Az idei nyaralásunk Ritával: Budapest-Balatonfüred-Pécs-Sarajevo-Mostar-Dubrovnik-Cavtat-Sibenik-Letenye-Budapest. Összesen 2148 km (ebből 600-at Rita vezetett)
Kicsit izgultam az autó miatt, mert az utóbbi időben rendetlenkedett párszor, de úgy látszik csak ki kell vele menni a városból, és nincs is semmi baj :) Szóval a nyaralás neki is tetszett, semmi műszaki hiba nem állt az utunkba. Utolsó nap kaptunk egy defektet, de ezt nem az autó hibájaként könyvelem el.
(Lehet majd külön blogposzt lesz belőle, de a lényeg az, hogy Sibenikben vennem kellett egy új Michelint, 72.329 km-nél. A Michlenekben eddig csak 4000 km volt, így szerencsére nem kellett két újat vásárolnom.)
Szóval az Alfa remek futamot produkált. Dubrovnikig szinte alig mentünk autópályán, sikerült is egy 6,5-ös átlagot csinálni, visszafelé viszont szinte végig a sztrádán autóztunk, de így is csak 6,8-ra rontottuk le az átlagot.
A Sarajevo és Mostar közötti utat pedig mindenkinek ajánlom, gyönyörű!
Első fotó: kötelező kép Dubrovnikkal
Második: majdnem az óváros bejáratához legközelebbi parkolóhelyen
Harmadik: kilátás a szállásunkról
Negyedik: Mostar fölött a hegyen
Csak egy tényközlés a végére: Boszniában és Horvátországban is 400 forint alatt van a dízel üzemanyag...



