Blog
08.15-én Budaörsön elvégezve, minden rendben, megyünk tovább:)
Reggeli után indultunk a 7A-n kelet felé. Az aszfalt jobb, mint nyugati irányban de több a település és a kóbor kutya. Kanyarokból itt sincs hiány, élvezetes, jó tempót lehet menni. Az E81 főút az Olt folyó mellett már kevésbé volt haladós. Kamionokból és autókból is akadt bőven. A néha szaggatott záróvonal és a beláthatalan kanyarok is nehezítették a haladást. Azért ilyenkor jól jön az 510 Le.
Az E81 és E68 elágazásnál tele töltöttük a tankot. Már csak pár km és rátérünk a 7C-re. Átadtam a volánt a feleségemnek, hadd menjen felfelé először Ő. Az volt ugyanis az elképzelésem, hogy amíg a többiek fent nézelődnek, én megyek egy oda-visszát egyedül. De nem sikerült. Legalább is nem úgy, ahogy képzeltem.
A burkolat átlagon aluli, kopott, hiányos, kátyúk is vannak. Egy kabrió Merci előzgetett bőszen előttünk, jól ment. De egy alkalmas pillanatban elé kerültünk. A forgalom meglepően gyér volt. Nem is kellett sokat kerülgetni másokat, csak az úthibákat és a kerékpárosokat. Szépen haladtunk felfelé, amikor ijesztően közel jött egy szalagkorlát jobbról, balról meg egy méregzöld Q. Köszi Feri, majd beszartam!
Lassan elfogytak a fák, feltárult a kígyózó úttest a hegyoldalban. Felettünk a felvonó, alattunk a mélység. Száguldottunk felfelé. Még pár visszafordító és fent leszünk. Na de mi ez a sok autó, és miért állnak? Basszus, dugó. Itt nem jutunk fel egyhamar.
Rögtönözni kellett. Megkértem Mesit, szálljon ki kicsit és élvezze a kilátást, amíg megyek egy oda-visszát. Hacsak nem akar rosszul lenni. Megfordultam, hajrá. Lefelé sima volt, alig mentek arra, de aggasztott a felfelé araszoló autók sora. A fák közeledtével fordultam meg, nem mentem az aljáig. Jó menet volt, alig veszítettem pozíciót. Mesi beszállt és ültünk a dugóban tovább. Amikor előre láttam, elmentem a sor mellett, paraszt, tudom.
Amikor felértünk végre, kiderült a dugó oka. A legtöbben parkolni szeretnének majd élvezni a kilátást, de a hely szűkös, várni kell a felszabaduló helyekre. A parkolóőröknek kivételesen stresszes itt a munka. Az út mentén pavilonok, lakókocsik. Lehet vásárolni ételt, italt, emléktárgyat. Kártyát legtöbb helyen elfogadnak. Étterem is van. Akinek nem elég a mászás, annak ott a drótkötélpálya. A tömeg elért ide is, népszerű hely, megfizetjük az árát.
A parkolóba bejutni sem volt könnyű, de a fene se gondolta volna, hogy kijutni majdnem olyan nehéz lesz. 50 méter 20 perc.
Át az alagúton már szinte senki sem ment, lehetett volna haladni a déli oldalon, de az aszfalt rémesen rossz volt. Lépésben lecsorogtunk a fák vonaláig, itt elbúcsúztunk Feriéktől, Ők nem vállalták be ezt a szakaszt, inkább visszamentek észak felé a szállásra. Mi az aktív pihenés jegyében a tavat vettük célba egy kis vízi sportolás erejéig.
A burkolat helyenként kiváló volt, máshol meg pocsék. A kettő minőség váratlanul és logikátlanul váltotta egymást. Pl. 2 jó szakaszt megszakított 20 méternyi rossz egy kanyar közepén. Egy idő után feladtam, egységesen tata tempót vettem fel. Így jó alkalom nyílt megbámulni az út szélén koslató medvéket.
Kisvártatva elértünk a tóhoz. Ki-ki kiválasztotta a magához illő vízi járművet. Péter, Roxi és Andris egy kenuban foglaltak helyet, Mesivel 1-1 túra kajakot béreltünk. Jó lett volna a gátig evezni, de az nem fért volna bele egy órába, és az idő ellenünk dolgozott. A dugóban állással sok-sok percet veszítettünk. A víz kellemes volt, jól esett beugrani kikötés után.
Délre folytattuk utunkat, a gátnál még megálltunk. Akkor szembesültünk azzal, milyen mély is lehet a tó. A gát 168m magas, ennél a vízszint kb. 10 méterrel alacsonyabb volt. Huh.
Innen az út egy alagúton keresztül vezetett tovább. A kijárat után a hibátlan aszfalt meredek sziklafalak mentén kanyargott. Pár diónyi kődarab aggodalomra adott okot, de nem esett ránk egy sem. A medvéknek már csak intettünk. Néhány km után a hegyek elfogytak, az út átlagos főútként vezetett tovább.
Argyasudvarhely szélén megálltunk vacsorázni, majd elköszöntünk a többiektől. A ma éjszakát már nem a szálláson töltjük, indulunk haza. Az indulás villámgyorsra sikeredett, a két Giuliát hamar szem elől tévesztettem. A 7A elágazásig mehettünk volna együtt, de a google tudott egy rövidebb utat (703H) én meg vakon követtem. Gyanús volt az út minősége, de gondoltam ha véget ér a telelpülés, jobb lesz, láttam már ilyet. Vernesti után valóban jobb lett, meg is örültem. Elhanyagolt út volt, a padkát felverte a méteres gaz, a fák lombja 2 méterrel az út fölött összezárt, de legalább tudtam haladni 40-nel. Rudeninél már megvolt a 80.
A 703G visszalépés volt, 30. Ez egészen a Paltenu tábláig tartott, onnantól ugyanis megszűnt a burkolat. Kövekkel tarkított poros földúton mentünk tovább. Előtte is felmerült bennem, hogy vissza kellene fordulni, na de mi lesz az elpocsékolt idővel? Nehéz lépés és visszafelé még egyszer szar lesz.
Bíztam a szerencsémben, ennél már csak jobb lehet. Egy görög rendszámú Mini jött szembe az amúgy sötét néptelen tájban. Csórikámat is bevezette a google a csőbe. Távolban közvilágítás fénye sejlett, mintha ott már lenne aszfalt, nem volt. Robaia településtől azonban feloldozást nyertünk. Új burkolat fényvisszaverő felfestés, csillogó szalagkorlátok, sebesség amit az út engedett. A kanyarkövető fényszóró zseniális. Már csak 479 km hazáig.
E81-re kiérve sosem látott kamion forgalommal szembesültünk. Durvább volt a forgalom, mint nappal, azért haladtunk. A1-en végre kitisztult. Még egy tankolás Kútfalva mellett, majd a felhajtóról kilőve rárepültünk a pályára ismét. ATV hiba on. Határon 15 perc, fél háromra otthon is voltunk.
A túra remekül sikerült a néhány felmerülő nehézség ellenére. A társaság nagyszerű volt. Gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Jó egyensúly volt az autózás és a kikapcsolódás között.
Autós szemmel nézve a 7A út bejárt szakasza kiváló élményt nyújt. Változatos kanyarok 40-80 közötti sebességgel, rövid egyenesek, szerényebb képességű autóval is élvezetes. 67C erdei szakasza hasonló, kicsit nyújtottabb, helyenként gyorsabb kanyarok, hosszabb egyenesek.
67C magas hegyi szakasza többnyire visszafordítókból és az összekötő egyenesekből áll. Korlát kevés van, észnél kell lenni. Kell a kraft, talán a 156-tal is megütheti a mércét, de a forgalom többet aggatna.
7C-n biztosan ki lehet fogni kevésbé forgalmasabb napot is, de az aszfalt minősége sokat ront az élményen. A fák közötti szakasz a néhány visszafordítón kívül gyors, enyhe ívekkel tűzdelt egyenesek. Fák fölött visszafordítók, meredek egyenesek, kell a kraft. Gyengébb autóval csak a látvány nyújt vigaszt, legfeljebb lefelé lehet vitézkedni ha ügyesen bánsz a fékkel.
Egy 66A – 67D –E79 körutat el tudnék képzelni még a fentiekhez csapva, de ott is várni kell a jó burkolatra.
Romániában van még potenciál, de mindenképpen többnapos programot érdemes szervezni. Talpviszketésre továbbra is egy szlovákiai kiruccanás a gyógyír.
1590 km körüli távot tettem meg háztól házig. Ebből az oda-vissza szakasz közel 1000 km.
41576km
Reggeli után útnak indultunk. A feleségem maradt kívánsága szerint, majd délután felveszem. Addig belefér egy magányos csapatás a hegyen. A falut elhagyva kezdetét vette a kanyarvadászat. Hamarosan egy motorost értem be, akinek tetszett a tempó. Utánam eredt. Elenyésző volt a forgalom, jól tudtam haladni, de kb. 25 km után kavarogni kezdett a gyomrom, visszavettem a gázból. Intettem a motorosnak, menjen csak, ha tart még a lelkesedése. Pár kanyar után utolértem, ő is belassult. Jó kanyarból is megárt a sok.
Megálltam Obarsiánál, ettem egy almát, közben Feri utolért. A Transalpinára már együtt mentünk fel. Élénkebb volt a mozgás, sokan igyekeztek a csúcsra. Nálunk gyorsabban senki nem ment, mindenkit megelőztük :D
Pár kép erejéig megálltunk. Feriék bevárták a többieket, én tovább haladtam délre élvezkedni és tankolni. Novaci előtt fordultam vissza tele tankkal. Másfél óra múlva értem vissza a panzióhoz. Az asszony még nem készült el. Belefért volna még egy hegyre futás.
A 7A-n átadtam a volánt, szeretné kipróbálni a váltófüleket. Eleinte nehezen ment, a gázt elvette kapcsoláskor. Kicsit döcögtünk, de 15 perc után már egészen jól belejött. Közben a kocsi beadott egy ATV hibát, ami a difivel kapcsolatos. Mi a fene?!
A hibajelzés a motor újraindításakor eltűnt, de erőteljes gyorsításra azóta mindig előjön. Valami megkotlott :(
Délután 5-kor találkoztunk ismét a többiekkel a hegyen. Megmásztunk egy csúcsot - jól esnek az efféle aktív szünetek két vezetés között. Forrásvízzel megtöltöttük a kulacsot és utána indultunk a szállásra. Lefelé kicsit megnyomtam, hogy maradandó legyen az élmény. Egy lankás egyenesebb szakasz után rövid féktávott vettem. Szerintem szép manőver volt, de ezt már nem tolerálta az utasom, Obarsia után meg kellett állni 20 percre. Így is sikerült visszaérnünk 8 előtt, még rendelhettünk vacsorát.
Eltettük magunkat, nagy várakozással tekintünk a holnapi transzfogarasi kirándulásra.
Transzfogaras, Transzalpina, sokak által magasztalt autós útvonalak. Egy olyan kanyarvadász autóval, mint a Giulia Q, bakancslistás tétel.
RomeoOne fiatal, lelkes kilométergyűjtő meg is szervezte kis csapatunknak ezt az emlékezetes túrát. Feri, denpet, Rimóczi András, jómagam, ki-ki asszonyával együtt jártuk be az erdélyi utakat.
A szombat délelőtti indulás az M43 Mol kútról rövidesen egy órás határátkeléssel folytatódott. Schengeni határokhoz szokott ember lévén, kellemetlen volt a várakozás. Az akadály után az A1 autópályán gondtalanul tudtunk haladni. Mivel nem beszéltük meg a sebességet, kicsit szétszakadt a mezőny. Feri húzott elöl valami űrtempóban. Én fokozatosan emeltem ugyan a tempót, hátha beérem, de ezzel csak a többieket hagytam el.
Egészen Igazfalváig jól haladtunk, de a pálya következő szakaszán balesetet jelzett a térkép. Emiatt kicsit hamarabb kellett áttérni a 68A főútra, mint terveztük, ugyanis a pálya Marzsina után egy szakaszon nem épült meg. Így fordult elő, hogy Facsádon a google egy mellékútra terelt a főútról – ami a jelentős kamion forgalmat tekintve jó ötletnek tűnt. Csakhogy a főútra visszatérés egy stop táblás kereszteződésen keresztül történt és mások is jó ötletnek találták erre kerülni. Szóval újabb dugó, talán csak fél óra.
Szászsebesen a Mol kúton találkoztunk újra. Tankolás után ebédre egy kebab a belvárosban. Irány a 67C.
Az út sokáig a falvakkal teli völgyben kanyarog, Sebesláz után kezd tisztulni és meredekebbé válni. Itt már tempót tudtam menni. Az aszfalt jó, széles is. Amikor a feleségem megunta a jobb1-ben hánykolódást, cseréltünk. Egészen Obarsiáig Ő vezetett, ügyes.
Rövid szusszanás után felvágtattunk a Transalpinán a csúcsra. Kissé forgalmas volt, 19 óra körül jár az idő. Az autó hasított, előzés könnyen tisztán ment. Sok a visszafordító, szűk kanyar, de élmény a kigyorsítás. Amíg mások a fokozatot keresik, mi már el is mentünk mellettük. Lassan elfogynak a fák, messzire látni, ahogy kanyarog az út a hegyen. Üvölt a V6. Hamar felértünk.
Megálltunk, séta, bámészkodás, csapatfotó. A levegő hűvös, pulcsiért kiált. Szamarak, juhok a mezőn, meg amit hátra hagynak. Figyelni kell hová lépsz. A látvány lenyűgöző.
Későre járt, még egy órára van a szállás, holnap ugyanitt. Voineasaban várt minket a panzió. Az oda vezető 7A jelű út kanyarokban nem szenvedett hiányt. Úgy tűnt, sosem lesz vége. A burkolatot átlagosnak mondanám. Pár kátyú, néhány süllyedés, figyelni kell. Még éppen alkalmas élvezetes autózásra. Többnyire lefelé vezet, szinte csak gurultunk. Fáradt voltam már, nem éreztem az út ritmusát. 40-70 közötti sebességgel haladtunk, egy örökkévalóságnak tűnt az az egy óra.
Az este jó hangulatban telt, későn kerültünk ágyba. Másnapi cél a Transalpina.
Az előző tulaj mindig hülye, az tény. Főleg, ha két kilós kulccsomót hord 939 tulajként. A középkonzol méretéből és hagsúlyosságából adódóan annyira domináns, hogy minden karcolás duplán világít és elszomorít. Szomorúan meg nem lehet kabriózni ugyebár, mert az oximoron.
Szóval elég hamar eldőlt, hogy a kozépkonzolt meg kell oldani. Elég nagy volt a meglepetésem, hogy a lengyel allegro tele van eladó középkonzolokkal. Újakkal. Gyári dobozban. Rögtön meg is rendeltem egyet.
Persze nem jött össze a dolog, a képen alumíniumnak látszó konzol teljesen más színben jött meg. Visszaküldtem.
Másodszorra okosabb voltam, küldtem a srácnak fotókat, meg is jött az új konzol gyönyürű állapotban. Nagy volt a boldogság, rögtön neki is fogtam a cserének.
Viszont a rádiót nem sikerült életre keltenem. Meghalt. Mindent átnéztem, mindent 3x szétszedtem, összeraktam. Sajnos az utólag beépített Android Pioneer nem ébredt fel. Szerencsére Oszi 4 nappal később ráért és meg is csinálta - a tessék lássék huzalozás a rádió kivételénél letestelt és a kivágta a biztosítékot. Húúú, visszaadom a diplomám, ez bizony nem jutott eszembe, mivel a rádió biztosítéka rendben volt. De legalább rendesen átkötötte és leszigetelt mindent.
Most, hogy végre benn volt a rádió, ismét a fejemhez kaptam - a szín már rendben, a rádió is működik, csak éppen navis autóhoz való konzolt küldött. Aminek pont 1 centivel magasabb a nyílása, mint a 2 DIN-es rádiónak.
Erre is van megoldás, meg is rendeltem az új beépítőkeretet, amely majd eltakarja a lyukat. Minden esetre teljesen más érzés az új konzolt nézni a agyonkarcolt régi helyett.
260.000 km-nél lett volna esedékes a vezérlés csere de mivel az első fékek már nagyon elkoptak így előrébb hoztam.(255.000 km-nél volt cserélve)
A száraz/nedves porszívó egy jó nagy adag szappanos vízzel és kárpittisztítóval csodákra képes.
A vezetőülés kissé kopott, de nincs kiszakadva. A többi teljesen jó állapotú és mostmár jó illatú.
Sajnos az első ülések se nem elektromos állításúak se fűthetőek, pedig a kábelek a szőnyeg alatt vannak. Talán majd egyszer utólag.
Szicíliába vetődtem. Nem lehetett kihagyni a lehetőséget, hogy a Targa Florio útvonalát picit megnézzem.
Nem, nem, sajnos nem a GTV-vel, egy bérautó volt az alany, még csak nem is olasz, de négy kereke azért volt.
A circuito piccolo egy részét Castellano és Campofelice di Roccella között irány helyesen legurultam. Kanyar van bőven, de most már nem repülne rajta végig az Alfa 33TT. Tele van megcsúszott autónyi részekkel, ott szikrázna jobb esetben, vagy kidobná az útról. Látszik, hogy geológiailag igen aktív része a Földnek ez a vidék. Nem csoda, hogy most már csak rally kategóriában versenyeznek rajta igazán, ha igaz, az olasz bajnokság része. A mostanában is megrendezett Targa Florio Classico versenyen, ha valaki komolyabban szeretne menni, nem verseny tempóban csak egy dinamikus vezetést céloz, az is nagy kockázatot vállal. Oda lehet ütni a gyári magasságú 105-ös Alfát is szerintem, ha nincs senki, aki mondaná előre mikor merre.
A Collesano Scillato szakasz még keskenyebb út, komoly helyi kitüremkedésekkel. Ellenirányban mentem rajta. Ez is a circuito piccolo része.
A circuito grande Collesano - Isnello között lehet haladósabb, jobb állapotban van még, de jellegre hasonló.
Castelbuorno - Geraci Siculo teljesen új, első osztály. Mindkét irányban mentem rajta, remek.
kép1 útszéli táblák őrzik az emléket
kép2-3 Collesano-Campofelice di Roccella közötti gyakori látvány
kép4 utcai falfestmény Campofelice di Roccellaban, igen ott van a 1750GTV
kép5 Isnello és Castelbourno között
kép6 Scillatohoz közel
kép7 máshol, de nem ritkaság a hóláncos tábla
Az ablaktörlő szerkezet forgáspontjait szétszedtem, megpucoltam és bezsíroztam. A karokat lefestettem fekete Hammerite-al és felraktam új lapátokat amiket már korábban megvettem.
Két különböző márkájú és kisebb méretű volt az autón.
Még jó, hogy xenonosnak vettem az autót… A vásárlás hevében meg se néztem, hogy valóban az -e, csak örültem a semminek… úgyhogy valamit tenni kellett, hogy sötétben is használható legyen az autó.
Egyik ismerősöm adott kipróbálásra egy Osram LEDriving XTR H7 LED szettet, így gondoltam letesztelem, hogy mit tud. A fórumok olvasása és néhány yt videó megnézése után rájöttem, hogy nem 5 perces mutatvány lesz, nagy kínszenvedés árán be lehet tenni a helyén is, de egyszerűbb kivenni a fényszórókat.
Tegnap végre lett egy kis szabadidőm, így nekiláttam. Az első akadály a lökhárító meglazítása volt (nem kell levenni a lökhárítót, csak a felső 4 rögzítőcsavart kell kiszedni, hogy előre lehessen feszíteni), merthogy a torx csavarok TX55-ös méretűek, és hiába van itthon több különféle készlet, a legnagyobb is csak 50-es volt. Nem volt más megoldas, vennem kellett egyet gyorsan. A Bauhausban találtam 1/2”-os fejet 1090 forintért, így mostantól bármikor le tudom kapni a lökhárítót (kelleni is fog a pajzs cseréjéhez is).
A fényszórót két 10-es fejű csavar tartja, egy a tetején, egy másik pedig a kerékjáratban, nagyjából ott, ahol a lökhárító találkozik a sárvédővel, a dobbetéttől kb. egy arasznyira a lámpa irányában. Ehhez a csavarhoz a videók alapján ki kell szedni a dobbetét 3 alsó rögzítőcsavarját, majd magát az egész rugalmas dobbetétet félrefeszíteni, és ezen a lyukon benyúlva már könnyen hozzáférni a csavarhoz. Két csavar van egymás mellett, én először rosszat szedtem ki, itt érdemes a lámpa mögött a motortérből kitapogatni, hogy melyik csavart kell megbontani. És itt jöttem rá, hogy tulajdonképpen innen is hozzáférni a csavarhoz, egy kicsit a szűk hely miatt trükkös, de megoldható. A másik (akku felőli) oldalon már egyből innen mentem neki, sokkal gyorsabban kint volt a csavar. A dobbetétet itt is kicsavaroztam, mert a másik oldalon eléggé be voltak állva a csavarok, így megjárattam és bekentem őket. Fontos, hogy ehhez nem kell levenni a kerekeket, elég csak eltekerni a kormányt a megfelelő irányba.
Ha kint van a lámpa 2 és a lökhárító 4 csavarja, akkor már csak óvatosan ki kell billenteni a fényszórót. Én raktam egy törölközőt a motortérbe, hogy óvjam a lámpa búráját a sérüléstől. Ha kint a lámpa, akkor könnyen be lehet látni, hogy mi a teendő, így ezek utan könnyen megy az izzó kiszedése, és az új visszarakása. Ennél az Osram LED-nél nagy segítség, hogy az izzó illesztő pereme bajonettzáras illesztéssel van fent, így először ezt le kell szedni és ezután ezt kell a lámpa fészkébe illeszteni, majd a rugót visszaakasztani. Ezután az izzót befelé nyomva a helyére tekerjük, beállítjuk a megfelelő pozíciót (a leírás pontosan mutatja a helyes helyzetet), majd a csatlakozókat összedugjuk (ügyelve a polaritásra: a sárga a +, a barna a -). Összedugás után elhelyezzük a csatlakozót és a vezérlőt a lámpa belsejében, mehet vissza a gumifedél, gyors teszt, és a fényszóró mehet a helyére. Nekem kb 1,5 órám ment el a cserére, de aki nem az elsőt csinálja, szerintem fél óra alatt megoldja mindkét oldalt.
Érdemes a csere után egy sík falfelületen kipróbálni, hogy biztos jól állnak -e az izzók, ha szép vízszintes vonalat vetít a projektor, és egyezik a két fénycsóva magassága, akkor jó munkát végeztünk.
Elégedett vagyok az eredménnyel, nemcsak, hogy sokkal jobban látni az új izzókkal, de felkapcsolt lámpával kinézetre is fiatalabbnak hat az autó, mint a korábbi sárgás gyenge fénnyel, úgyhogy marad benne. A Giulia gyári nagy (35 wattos) xenonja azért sokkal komolyabb fényt ad, de ne hasonlítsuk ahhoz, az egy sokkal fiatalabb és drágább, gyári megoldás.
Közben a cimbim közölte, hogy neki már nem kellenek ezek az izzók, így a végén az összes költségem a kulcs beszerzése volt.
