Blog
Ma este mentenem kellett a derék Alfát,mivel árokba kötött ki szegénykém.
Történt,hogy asszonykám ma este a festői Máriahalomba látogatott,annak is a legutolsó utcájába. Annak is a legvégére. És amikor a végére ért,azt hitte,hogy még tovább tart az utca,pedig nem. No,akkor megfordult és visszafelé tartott de valamiért lefulladt a motor és elkezdett visszafelé gurulni az autó. Megint csak valamiért nem indult újra és a fék sem fogott és valamiért egyszer csak félig az árokban volt. Azért félig,mert az alja felült az árok szélére. Ha ezt nem teszi,akkor megborul az autó. Így legalább megállt. Jobb első és bal hátsó kerék a levegőben. Mire odaértem már próbálták kihúzni,sikertelenül és nekem sem sikerült és még egy autó jött és annak sem de közben,valahogy felszaporodtunk,mindenféle utcagyerekek is megjelentek,úgyhogy az lett a megoldás,hogy vagy tízen nekiveselkedtünk és kiemeltük az árokból. Szerencsére nem lett baja a kocsinak és nem sokára örömmel falta a kilómétereket :))
Megint eltelt 2 év, újra vizsgára kell vinni az autót. Előtte elgurultam Csörihez, hogy nézze át, minden rendben van -e vele. A futómű átmozgatásánál kiderült, hogy a bal első stabilizátor szilentje elfáradt, ezért kopog a futómű. Minden mást rendben talált. Megrendeltettem vele az alkatrészt és műszaki előtt ki is cserélte. Lemförder került bele, a gyári TRW volt.

Az autón nyári gumik voltak,azokkal mégsem vághatok neki a télnek ,ezért legurultam a Lurdy ház mélygarázsába ,a kedvenc gumisomhoz .Felkerült a 4 db Michelin Alpin A4 . Egyúttal szemrevételeztem a fékek állapotát.



Alfa Romeo 156 2.0 TS Selespeed
2 Gyári dob átalakításával 2 kivezetésű kipufogó rendszer elkészítése. A fő vonal az hogy ne legyen egy szar Lada hangú akármi alapjáraton ! Legyen szép halk az alapjárata de ha kell akkor amikor a paripák dübörögnek akkor azok hangját felerősítse.
Figyelve arra hogy megmaradjunk az ALFA jellegzetes hangjánál ! :)
Itt a link a videóhoz :
Alfám hangja :D
Történt, hogy hibát dobott ki az autó a hátsó ködlámpa bekapcsolásakor. Na gondoltam egy izzócsere megoldja a problémát. Szétszedtem, ismét bekapcsoltam és láss csodát működik, nyitott csomagtérajtónál, viszont zártnál már nem sőt az ajtó lecsukása közben még a tolatólámpa is felvillant. Egyből tudtam, hogy erre nem izzócsere lesz a megoldás. Következő ködlámpakapcsoláskor leállt az autó, se gyújtás semmi. Kiment egy főbiztosíték. Szétszedtem a csomagtérajtóba vezető kábelköteget és meg is lett a bibi, 7 vezetékből 5 szakadt. Egyenként összeforrasztgattam, zsugorcsövet melegítettem rá szigetelésnek. Főbizti kicserélve és tökéletesen működik minden.
Ahogy hallottam ez típusbetegség a berlináknál érdemes ellenőrizni.


Itt volt az ideje hogy felkerüljenek, így december elején sikerült vásárolni 4 nagyon jó állapotú Michelin gumit ValeRosi46 cartárstól. Tapad mint állat!
A fogyasztásommal viszont szenvedtem. Mivel van egy app a telefonomon ami számolja, és hirtelen megnőtt. Felment 7,2-re amit soknak tartottam, bár páran azt mondták nem sok. De nem hagyott nyugodni, így nekiláttam és kezdésnek befújtam WD-40 el az LMM csatlakozóját. Most visszament 6,2 illetve a következő 6,0 lett. Természetesen teletankkal mérem.


