Blog

>> Tuning és extrapinyti // Alfa 156 Sportwagon 1.9JTD // 2020-03-29

Egy ideje már foglalkoztat a dolog, hogy az amúgy is rég kiiktatott és egyébként minden szerelés alkalmával csak útban levő teljes kipufogógáz visszavezető rendszert - a Marco műhelyében is látható módon - eltávolítsuk a motorról. Értem ezalatt a szelepet, a csöveket, és magát a hőcserélőt is.
Így került egy-egy fémdugó a kipufogócsonkba és a pillangószelephez a szívócsonkba, az eltávolított hőcserélő miatt pedig egy sima gumicsővel lett összekötve a motor elején futó fém vízcső és a termosztát. Összességében elég tetemes mennyiségű - az amúgy is lefalazott EGR miatt teljesen felesleges - alkatrészektől sikerült megszabadítani a motort, jelentősen javítva evvel az egyéb alkatrészekhez történő hozzáférhetőséget.
Kicsit tartottam tőle, hogy a hőcserélő kiiktatását követően esetleg nehezebben melegszik majd a motor, de semmi változást nem vettem észre, pedig a héten még havazott, s elég hideg volt kint.
Péntekre aztán visszatért a tavasz, így feltettem a nyári kerekeket az autóra.

>> Tuning és extraWilly // Alfa Spider / GTV Spider 2.0 TS // 2020-03-29

Kell néha kis változatosság. A Zender Sienákon a gumik már amúgy is elöregedtek, tehát egy garnitúra új gumit mindenképp vennem kellett volna. Gondoltam, hogy a következő 5-6 évre lecserélem a kerekeket is. Az Alfa GT gyári 18-as Toora felnijei mellett döntöttem, nagyon tetszett eddig is, és azt hiszem a Spideren is jól mutat. A felnik most lettek felújítva/fényezve, és 2017-es évjáratú kb 3000km-t futott 215/35 R18-as gumikkal kaptam ami pont a tökéletes váltóméret.
A Zender Sienákat pedig megtartom és a következő pár évben fel is újíttatom.

>> SzervizWilly // Alfa Spider / GTV Spider 2.0 TS // 2019-04-06

Szezon kezdeti olajcsere

-motorolaj Motul 10w60
-olajszűrő Mann
-levegőszűrő
-pollenszűrő

Km: kb 80100

>> Tuning és extraBuksi // Alfa 155 2.0 8V Twin Spark QV :) // 2020-03-15

Legmerészebb álmomban sem mertem volna gondolni, hogy valaha lecserélem a gyári elektromos üléseket, amik amúgy is elég ritkák. Megtettem... lecseréltem őket. Ugyanis belefutottam egy szett Lancia Recaro-ba (40 000 HUF), amit vétek lett volna kihagyni. Régebb óta tetszenek már ezek a típusú ülések, de szintén ritkák vagy horror áron lehet találni. Szerencsém volt, bár a két első ülés elég ramaty állapotban volt, de még így is megérte. Miután megvettem őket elkezdtem kárpitost keresni. Bőrt nem akartam, bőr és szövet kombót sem akartam, mert nem tetszik. Alcantara-t szerettem volna, de Pesten és környékén olyan árakat mondtak, hogy nem hittem a fülemnek. Itt el is keseredtem egy kicsit, de aztán William barátom talált egy kárpitost Kaposvár mellett, aki nagyságrendekkel kevesebbért elvégezné a kért feladatot. Rengeteg telefonálás és képküldözgetés után sikerült hozzá levinni az üléseket. Az alcantara-ról lemondtam, így maradt a sima szövet, de elég jó minőségű és kopásállóságú. Nem akartam nagy színbeli eltérést az ülések és a beltér között, szerencsémre sikerült ugyanolyan világos szürke szövetet találni, mint a beltéré. Az üléseket piros varrással kértem, hogy valamennyire harmonizáljon a piros biztonsági övekkel. Nagyon jó munkát végzett a srác, gyönyörűek lettek az ülések, nekem nagyon tetszenek. "Úton" vannak még a váltó és kézifék szoknya, A,B,C oszlop takaró műanyagok és az ajtókárpit betétek. Ugyanezzel a világos szürke szövettel lesznek behúzva és piros cérnával varrva. Az ülések oldalára való műanyagok festve lesznek. :-)

2020.04.04.
Elkészültek az A,B,C oszlop takaró műanyagok, váltó- és kézifékszoknya is, egyből be is raktam őket. Az ajtókárpit betétek is készen vannak, de azokat majd egy műanyagossal kell berakatnom még.

2020.04.18.
A műanyagos átcserélte az ajtókárpit betéteket.

2020.07.11.
Az ülések műanyag elemei színre fújva. Köszönöm William Barátom. :-) Kész, összeállt az utastér. :-) Végre olyan, mint amilyennek megálmodtam. :-)

 
>> Szervizpsychoati // Alfa 159 1.9 JTDM 16V SW // 2020-03-24

Tegnap este amikor hazaértem szőrnyű kopogós-kotyogós hangra lettem figyelmes. A jobb elejéből jött, fodulatra változott. Ma reggel mennem kellett dolgozni és abban bíztam hogy nem fog szétesni semmi az autón. Nem esett szét :-). Délután irány D.Z. hogy szakértsen rá mi a rendelleneség. Rászakértett. Szíjtárcsa. Vagy mázlim van, hogy van nála minden is, a lényeg hogy előkapott egy újat és ott frissen melegében ki is cserélték. Amíg dolgoztak az autón meghívtak egy frissen főtt kv-ra is. Fullos ellátást kaptam ismét :-)
Km: ~331000

 
>> SzervizPBali // Alfa Giulietta 1.4 MAir Distinctive // 2020-03-24

Volt egy kavics okozta sérülés a szélvédőn, megjavíttattam. Délután pedig a nevemre került a Giulietta.
Km: 116.282

 
>> EseményPBali // Alfa Giulietta 1.4 MAir Distinctive // 2020-03-24

CseBali autója volt, most már az enyém. Eddig nem tettem fel, de ma már a névre írt forgalmi is a kezemben van, így eljött az idő. Az utcában áll már az “ikertesó”, Forrasr cartárs autója. Robinak itt is köszönöm a segítséget, ő hívta fel a figyelmemet Balázs autójára, Balázsnak pedig azt, hogy nyitott volt és nyélbe tudtuk ütni a boltot. Végre újra benzines Alfám van, ráadásul gyakorlatilag készen van, megvan minden, amire vágytam. Egy amores matrica került fel, optikailag ennyi lesz a változtatás.
Nem utolsó sorban: magyar, szervizkönyves, napfénytetős, xenonos, szuper állapotban, gondos gazdától. Kell ennél több? Nekem nem...😊
Km: 116.215

 
>> SzervizHalesz // Alfa Giulia Super 200 Le // 2020-03-18

Felkerültek a nyárigumik.Mint pár nappal később kiderült, kicsit korán :) De úgysem megyek sehová...

A fékbetétek (+ hátsó tárcsa) cseréjét kicsit korainak érzem, de ezek szerint előző használó tesztelték rendesen a fékhatást. Update: a hátsó fékek azért fogynak gyorsabban, mert az autó fékezgetéssel hozza egyenesbe a hátsókerék-hajtás okozta kitöréseket :) Amik nálam is gyakran vannak, mert nagyon élvezetes úgy autózni, hogy élvezed, ahogy picit elteszi a fenekét az autó.

 
>> Szervizpdenes // Alfa Spider / GTV 2.0 TS "Cup" // 2020-03-22

3 hét után végre visszakaptam a kicsikét, elkészült rajta minden javítás és lakatolás/fényezés. Az előző bejegyzésben látható állapotoknak hál istennek már nyoma sincs, Zoliék nagyon szépen megoldották a feladatot. Sok-sok olyan dolog került javításra/cserére, amikkel jó esetben hosszú ideig nem kell majd most foglalkozni :) A részletes lista a munkalapon látható. Ja, és végre van új, működő antennám is,ezt ajándékba kaptam Zoliéktól! Meg rendeltem új ablaktörlőket beépített fúvókával, végre el lehet felejteni a béna gyári megoldást :)) Ja igen, és sikeresen átment a honosítási procedúrán is az autó :)

 
>> Eseményliusz // Alfa 156 2.5 V6 // 2020-03-21

Kmét, Izsák, Kiskőrös, Kalocsa, Harta, Akasztó, Kiskőrös, Izsák, Kmét. 190km. alfasta78rg barátommal gurultunk egyet az első home-office-os hét után. (amíg lehet még)