Blog
Tegnap megejtettük a szokásos éves szervízt. Olajcsere természetesen Selenia Star 5W40 olajjal, levegőszűrő-pollenszűrő-olajszűrő csere, valamint komplett átvizsgálás.
Mellécsaptunk egy klímaellenőrzést és tisztítást is. Minimális gázt után kellett tölteni, de azt mondták ez jelentéktelen mennyiség volt.
Ami plusszban jött rá, hogy az előtét ellenállást cserélni kellett mert a ventilátor legnagyobb fokozata nem ment. Ezt gyorsan megoldották a srácok, úgyhogy indulhat a szezon.
2010-ben vettem az autót, de nem kaptam meg hozzá a vonószemet. Eddig nem zavart, de azért most már vettem egy újat hozzá. Remélem nem hoz balszerencsét.

Hát, bekerült a helyére. Úgy 90%-osnak mondom, pár apró módosítás még kell. Egyelőre nem működik, hogy becsukódjon, illetve maga a készülék is lejjebb van a keretben, mint ahogy kéne lennie. A beszerelést Budavári Csabi végezte. A gyári fejegységgel AUX-on keresztül kommunikál, a hangja elég jó. Ja, és tolatókamera is lett felszerelve.
Valamint bekötésre került a diffúzoron lévő lámpa, illetve kapott az autó USB portokat is, az egyszerűbb telefontöltés érdekében. Elől a gyári szivargyújtó helyére, hátul pedig alul középen a hamutartóba lettek beszerelve.
Update: Apró módosítások megvoltak. A kereten belül végleges helyére került, konkrétan mintha gyári lenne. És működik a nyitás-zárás is.





Az eddig használt ATE hátsó fékbetét még 50%-os volt, de már kb 10 éves. A tárcsának szinte abszolut nincs még válla ezért ezt nem cseréltem.



Újra tűztem a hátsó ablakot, M53 a tűzőgép, és a kapcsok is. Így már sokkal jobb volt dolgozni vele. Így már hasonlít a tűzés a gyárira, és szép feszes lett az ablak is.
Még volt egy kis időm, kicseréltem az üzemanyag szűrőt is. Ez már tavaj április óta várt a polcon a cserére...








A könyv szerint 40 ezrenként kellene levegőszűrőt cserélni, én kb 20 ezrenként szoktam. Olajcseréhez nem kötöm mivel évi 3-4 ezer km-t megy maximum az autó ennek ellenére évente cserélem az olajat, de a szűrő 5 éve került bele.

Elhoztuk. 16 báros kompresszió volt minden hengerben, a beindítására is volt lehetőség, nem füstölt, szépen járt. Szép állapotúak voltak a gyertyák is, látok rá halvány esélyt, hogy minimális lesz az olajfogyasztás. 🙏
Végül pénteken hívott a srác, hogy ha nincs szükségem a kárpitokra, ülésekre, azokat kiárulja ő, annyival pedig kevesebbért adja ide az autót, így 80 lett a vége.
Csak az átnézéskor derült ki, hogy sötétített hátsó lámpasor van benne, illetve fekete hátteres az óracsoport, ezeket át fogom tenni az enyémbe.
A hangfalak is nagyon szépen szólnak, azt is berakom majd, a mostaniak már annyira recsegnek, hogy jóformán hallgathatatlan.
Egy helyi öreg nyugdíjast bíztunk meg a fuvarral, 200 ft/kilométer áron hozta el, így pár Mátyás híján 70-ért jött haza. Majdcsak visszatermel azért valamennyit.
Még aznap lebontottuk az apró sallangokat a motorról, vasárnap pedig összejöttünk néhányan és barbár módon, flexszel, kalapáccsal, a féltengelyeket, lengőkarokat vágva kivettük a szívét kuplunggal, váltóval együtt. A futómű alkatrészeit teljesen megette a rozsda, a bölcső is nagyon csúnya, gyanítom, ez volt a kivonás oka odakint. A héten bízom benne, hogy lejut a szerelőhöz, aztán majd összematekozza.
Kicsit megnyugodtam. 🙄
1. képen az autó a telepen, vásárláskor. 2-3 kép a kiemelt motor, 4. pedig a karosszéria a kiemelés után.




Az IDOLZ! autós eseményt május 31. és június 1. között rendezték meg, a dégi Festetics-kastély parkjában.
A rendezvényről bővebben ITT olvashatsz.








A Paraflu szivárgásnál kiderült az olajcseppek az olajnyomás jeladójától indulnak. Ezzel sok mindent nem lehet kezdeni, csak cserélni. Vagy úgy hagyni. Luiginál viszont nem ilyen egyszerű a jeladó ugyanis már nem rendelhető alkatrész.
Az Elaforg sietett a segítségemre, valahol találtak még egyet, így a májusi rosszabb időjárást kihasználva belefogtunk a javításba.
A vége tehát
- jeladó csere
- olajcsere (Selenia K.P.E. 5W40)
- váltóolaj csere (Tutela Car Matryx)
Ezen kívül cserélve lett a jobb elso és bal hátsó kerékcsapágy.

